"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Eurovíziós dalfesztivál
Viszont ennek mond ellent, hogy az oroszok is továbbjutottak, holott közutálatnak kéne örvendeniük.
Ha már itt tartunk, azért arra kíváncsi leszek, hogy az aktuálpolitika mennyire lesz hatással a szombati szavazásra. Na nem az Orbán-kormány megítélésére gondolok, mert azt kb. leszarja minden tévénéző Európában, hanem az ukrán–orosz válságra. Az ukrán dal egyébként is nyerő matériának tűnik, az is már-már bántóan egyszerű, ugyanakkor fülbemászó, és nagyon Eurovízió-konform stílusú. Alapból nem lepődnék meg, ha benne lenne az első ötben mondjuk, de így, hogy még szimpátiaszavazatokat is kaphat a nyugati országok hallgatóitól... Ugyanis bizonyos mértékű szimpátiaszavazás van szerintem. Lássuk be, a San Marino-i dal még semmilyenebb volt, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti, és Gundi elmondása szerint az előzetes esélylatolgatások is kb. az utolsó helyre jósolták, a nézők mégis megszánták szegény csajt, miután már egymást követően harmadszor indult a versenyen...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Mert annyira egy tucat zene...
Mondjuk ez kell euróvízióra, de nekem a Bogis zene jobban bejött. Az még sablonosabb, viszont az elmúlt két évben pont az a hangzás nyert. Full egyszerű refrén, gagyi 90es évek zene. Most is ilyen fog nyerni, meglássátok.
Bár abban is egyetértünk, hogy tökmind1 a zene. Mivel az ország megítélése Európában a béka segge alatt van, így nem kell tökig rágni a körmünket szombaton.

Szenvedély nélkül a foci halott.
Rádiót én se hallgatok, de kb. minden boltban ez szólt, ahol ment a rádió.
Valószínű tényleg az lehet, hogy random hallottad már párszor, csak nem tudtad, hogy ez az. 
Valószínű tényleg az lehet, hogy random hallottad már párszor, csak nem tudtad, hogy ez az. 
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Tévét nem szoktam csak úgy kapcsolgatni, ott mindig célirányosan megyek. Rádiót mostanában nem hallgattam annyit, bár még így is furcsa, hogy sikerült mindig elkerülnöm. Vagy csak egyszerűen nem ismertem fel, amikor a háttérben ment, és ezért nem tűnt fel, hogy már hallottam. Mindezek után pedig az utóbbi napokban most már direkt nem akartam neten sem megnézni a klipet, mert kíváncsi voltam, élőben első hallásra milyen benyomást tesz majd. 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
De őszintén, ezt hogy csináltad, hogy nem hallottad még?
Én pl. gyakorlatilag mindenhol belefutottam a dalba, tv-t kapcsolgatva a Viván, m1-en is rengetegszer ment a klip, neten is kétszázféle helyen belinkelve, boltba betérve a rádióból szólva, stb. De ha még ezeket vmi csoda folytán el is kerülöd, 10 másodpercedbe telt volna youtube-on rákeresni és meghallgatni a zenét.
Mikor kiderült, hogy Kállay-Saunders jutott ki, én pl. rögtön meg is néztem a klipet, hiszen kíváncsi az ember, mivel állunk elő. És pont te, szbszig, a wikipedia és internetes keresések feketeöves 8 danos mestere, a minden témában abszolút tájékozott szbszig nem néz utána ennek?
Bocs csak ezt olyan hihetetlen épp a te szádból hallani. 

Mondtam, hogy nem hallottam korábban a dalt, csak ma este élőben a színpadon, úgyhogy meg is lepődtem kicsit. Szerencsére pozitív értelemben. Szerintem zeneileg abszolút rendben van, a látott mezőnyből sokkal inkább felfelé, mint lefelé lóg ki. És most már azt is értem, miért beszéltetek a mondanivalójáról. A témaválasztás tényleg felettébb szokatlan egy dalfesztiválon, ahol általában vagy a szerelemről (akár beteljesültről, akár csalódásról), vagy a buliról szól majdnem minden. Még a belga dal volt kicsit ilyen, amit meg az édesanyákhoz írtak, de nekem bejött mindkettő. Nem tudom, milyen volt az eredeti színpadi produkció, mert azt sem láttam, és beszéltek róla többször, hogy át kellett alakítani teljesen, meg az egyik szereplő a korhatár miatt nem is lehetett jelen, de azt is nagyon ügyesen megoldották, és tök jól illeszkedik a dal szövegéhez. Az elején nekem úgy tűnt, hogy az András egy kicsit hamar futott ki, így az a robbanás a refrénnel elcsúszott, nem volt meg, de egyébként így elsőre nincs nagyon kifogásom a dallal szemben. 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]