"A tévében minden kamu. A nagy showműsorokban minden kamu, minden a magamutogatásról, az egymásra licitelésről, a versengésről és a meghökkentésről szól."
És attól, mert ez esetleg így van, már csendben tudomásul kell venni, aki pedig nem teszi, az képmutató? Én ezzel nagyon nem értek egyet. Az Eurovíziós Dalversenyt a többség azért még mindig igyekszik komolyan venni, és itt most nem arra gondolok, hogy a dalok színvonala az eget verdesi, hanem arra, hogy még most is kivételesnek számítanak az olyan komolytalan/megbotránkoztató próbálkozások, mint most az osztrákoké, meg a lengyeleké, vagy mint néhány éve az orosz nagymamák. Azzal, hogy éppen a mamik után rövid időn belül már megint egy ilyen produkció nyert, végső soron a saját sírját ássa a verseny, bár kétlem, hogy sokan fognak könnyeket ejteni érte, ha egyszer majd bele is esik. Csak el kellene gondolkodni, hogy érdemes-e ezt nálunk ennyire véresen komolyan venni, 120 fordulós előválogatót tartva, miközben a döntőben ez megy. És azért azt se felejtsük el, hogy ez a műsor minden országban a közszolgálati televíziók szervezésében és közvetítésével zajlik, akiknek feladata közel sem megbotránkoztatás vagy a meghökkentés. Ez így kereskedelmi tévés szint (annak is az alja), amit nem biztos, hogy támogatni kellene.
Eurovíziós dalfesztivál
Ezt értem, de szerintem képmutatás (bocs) azt mondani, hogy az a baj, hogy nem is igazi transzvesztita, hanem kamu-transzvesztita. Én például lefosom, hogy micsoda, meg hogy mennyire cirkuszi mutatvány (persze hogy az, az egész Dalfesztivál egy cirkuszi mutatvány). Azért tartom képmutatásnak (most nem feltétlenül részetekről), mert a Facebookos vélemények túlnyomó többségéből átjön, hogy itt kizárólag azzal van problémájuk, hogy látnak egy embert, akiről nem tudják eldönteni, milyen nemű, és ez Európa hanyatlásához fog vezetni. Mert a tévében mutogatnak egy szakállas, női vonásokkal rendelkező hosszúhajú férfit, és pláne hogy ő meg is nyer egy nagy nézettségű "dalversenyt". Az emberek többségének igen is ezzel van baja, hogy nem egy heteroszexuális nő vagy férfi nyert, vagy legalább egy olyan ember, aki nőnek vagy férfinek néz ki. Lásd még McCl@ne kommentjét, amiből számomra szintén 100%-osan ez jön át. Lehet ezt mondani, hogy az a baj, hogy ez csak kamu (de kit érdekel?), de ez az emberek nagy részéről egy olyan szintű képmutatás. A tévében minden kamu. A nagy showműsorokban minden kamu, minden a magamutogatásról, az egymásra licitelésről, a versengésről és a meghökkentésről szól.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]