My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Eurovíziós dalfesztivál
Semmi köze az ilyen dolgokra történő reakcióinknak ahhoz, hogy milyen a nemi beállítottságunk. Csakis a kulturális, "szociális" hátterünknek van ehhez köze, ahhoz, hogy a családunk, a közvetlen ismerőseink és barátaink, és a város/ország, ahol élünk, mit nevelt belénk életünk első meghatározó éveiben. "Én is azt gondolom, hogy normális nemiséggel rendelkező ember viszolyog ettől az egésztől." Ezt kimondani könnyű, de minden bizonnyal téves, hiszen ez alapján a melegek felé csakis a melegeknek lehetnének semleges, elfogadó érzéseik, márpedig az egy ördögi kört szülne. A melegek, a transzvesztiták, a kamutranszvesztiták, a drag queenek és a nemváltó hermafrodita biszexuális előadóművészek felé csakis az tud NEM viszolygást érezni, akinek a kulturális hátteréből az fakad, hogy ha lát valami mást, mint ami önmaga, akkor nem az undor az első reakciója. Vagy ha először még furcsállja is, ezt gondolatokkal le tudja küzdeni.
Én is azt gondolom, hogy normális nemiséggel rendelkező ember viszolyog ettől az egésztől. Lehet azt mondani, hogy nem elég nyitottak az emberek, de ez egyszerűen mindennek ellentmond.
Ott volt egy Freddie Mercury, akiről mindenki tudta, hogy buzi, de a hülye ruháival meg mozgásával akkor showt csinált és olyan zenét, amit nagyon kevesen tudnak amióta könnyűzene van. Érdekes módon nem is a nemisége az ami ma foglalkoztatja az embereket, mert volt másra figyelni. Ez a szakállas valami meg kiállt egy átlagos zenével, elmondott ezer üres közhelyet a világbékéről meg az elfogadásról és ahogy mondjátok csakis magát képviselte. Az a picsogás-nyávogás amit a show alatt leművelt, amikor kapta a 12 pontokat meg egy fürdős kurvának sem nézem el, nem hogy egy valaha volt férfinek. És sok színvonalasabb produkció meg süllyesztőbe került az ő aberrációja miatt.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]