Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Videók - bármiről
A többség nyilván nem adakozik egyáltalán, csak bohóckodik egy kis langyos vízzel, amibe ott előtte gyorsan beletesz két-három jégkockát. Ugyanakkor még így is szép összeg gyűlt össze valószínűleg, hiszen mostanra abszolút világméretűvé vált ez az őrület. Hogy volt-e értelme, én azt is megkérdőjelezném... Bevállalom, hogy magát a célt is, mert ez az amiotrófiás laterálszklerózis összesen kb. 30 ezer embert érint Amerikában, aminél véleményem szerint vannak sokkal komolyabb problémák már ott, Amerikában is, világszerte meg aztán főleg. A másik pedig, hogy valahol olvastam, a gyűjtés hatására megvizsgálták ezt az alapítványt, vagy milyen szervezetet, amelyik elvileg a kedvezményezett, és hát azt hozták ki, hogy nem éppen gazdaságosan vagy méltányolhatóan működik...
Egyetértek. Amúgy ebben a témában Szirmai Greg hozzáállását tartom követendőnek. Egyedül az nem tetszett, hogy nem hívott ki reálisan senkit.
Elhiszem, hogy kellett egy ilyen kihívásos baromság (aminek azért van némi ideológiai alapja is), ami útjára indítja a lavinát és valóban eléggé figyelemfelkeltő. Egy sima adakozós felhívás önmagában nem lett volna elég hatásos.
Mára már viszont annyira elterjedt az egész, hogy elérkezett az idő a valóban értékes tettekre. Már nem kell marketingcélból baromkodni, most már adakozni kéne. Sőt, annyiból már késő is, hogy elvesztette a dolog az igazi jelentőségét. Nem egy videó jött velem szembe, ahol még csak meg se említik a betegséget vagy az adakozást.

Gondolom, adakozott is a zsebpénzéből rögtön...
Vége lehetne már ennek a baromságnak.
Ez aranyosabb: hattyúk etetik a halakat.
Vége lehetne már ennek a baromságnak.
Ez aranyosabb: hattyúk etetik a halakat.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fucking hell.
Végül is már 3 éves, úgy hogy had szóljon
Végül is már 3 éves, úgy hogy had szóljon

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]