Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
Szerintem ebben van az igazság. Különösen az utolsó előtti bekezdésben írtak miatt fáj a tegnapi vereség. Volt egy hosszabb időszak valóban az ezredforduló környékén, amikor Izlanddal, Máltával, Liechtensteinnel meg hasonló veretes országokkal is folyton meggyűlt a bajunk. Aztán az elmúlt három selejtezősorozatban, úgy 2008-tól a nálunk gyengébbeket, mint például az albánokat, moldávokat, észteket – a törpeállamokról nem is beszélve – kivétel nélkül oda-vissza vertük mindig, úgyhogy nem hátrafelé kellett figyelni, hanem előre. Erre jött még általában egy-egy plusz siker az erősebb csapatok, mint a svédek, finnek, törökök ellen mindegyik selejtezősorozatban, és ez így már teljesen vállalható volt szerintem, a harmadik hely szinte mindig megvolt, de még a matematikai esély a továbbjutásra is a végéig legtöbbször. Ehhez képest a mostani északírek elleni vereség hazai pályán nem kis visszalépés. Nyilván gyengült a keret, fogynak a légiósok, kiöregednek a korábbi húzónevek, fiatalok meg nincsenek sehol, de szerintem még így is hatalmas csalódás a tegnapi. Nem számítottam sziporkára, de úgy gondolom, hogy a sehol sem jegyzett északírek ellen még mindig jónak kellene lennünk 6 pontra, de még balszerencse esetén is minimálisan 4-re biztosan. Na, ezért kéne mennie Pintérnek szerintem, és ezért kéne valaki más helyette.
"Én inkább azt mondanám, hogy a válogatott teljesítménye évtizedek óta rapszodikus."
Dehogy rapszodikus, inkább stabilan gyenge. Nálunk erősebb csapatot hosszú évek óta nem tudunk legyőzni tétmeccsen, kivéve a svédek elleni 2011-es győzelmet, de az meg már egy leszálló ágban lévő svéd válogatott volt. Az olaszok elleni győzelem rajtunk kívül kb. senkit nem érdekelt, nem volt semmi jelentősége. A hollandok ellen meg egyszer valahogy összejött egy szorosabb meccs a számos zakó mellett, én ezt sem nevezném hullámzó teljesítménynek.
A papíron velünk nagyjából azonos erősségű csapatok ellen sem megy, láthattuk ezt a románok ellen, de a törököket is kb. azért tudtuk megverni, mert éppen egy fogalmatlan szövetségi kapitányuk volt (ismerős szituáció), akit talán meg is akartak buktatni a játékosok.
Az utóbbi évek egyetlen pozitívuma az volt, hogy a tőlünk gyengébb csapatok ellen stabilan gyűjtögettük a 3 pontokat (idegenben is), ezért általában a selejtezősorozatok végéig megvolt a halvány matematikai esély a továbbjutásra. Pintér Attila vezetésével ezt már a legelső meccsen buktuk, szóval szerintem is nehezen vitatható a szövetségi kapitány felelőssége. Aki Liptákot vagy Rudolfot a kezdőbe teszi, Szalait pedig elüldözi (vélhetően persze felsőbb nyomásra) a válogatottól, illetve ilyen Balogh Balázs szintű játékosokra ad válogatott mezt (bevallom, tegnapig azt sem tudtam, kicsoda ő), az igenis felelős a csapat teljesítményéért. Még egy 30 fős keretből is lehet vitatható kezdőcsapatot összerakni, illetve rossz taktikával játszatni őket.
Azzal azonban egyetértek, hogy az EB-re kijutás még a jelenlegi kvalifikációs rendszerben sem magától értetődő, mert az emberanyag nem alkalmas rá. De ettől még egy gyenge északír válogatott ellen ne égjünk már itthon.

Azzal nem vitatkozom, hogy Pintér helyett kb. Te vagy én is ülhetnénk a kispadon, ezt a teljesítményt mi is le tudjuk hozni. De... szarból továbbra sem lehet várat építeni, márpedig egy olyan futballállományról beszélünk, ahol egy Dzsudzsák a legjobb, aki a legnagyobb jóindulattal nézve is maximum gyenge közepes beugróembernek jó bármely európai topligában.
Én inkább azt mondanám, hogy a válogatott teljesítménye évtizedek óta rapszodikus. Megverünk egy olasz válogatottat, kikapunk Máltától, 1:1 a harmatgyenge törökökkel, majd hármat rúgunk a hollandoknak (okay, kaptunk mellé 5öt
). Mindezt szinte végig ugyanazzal a durván 30 fős kerettel.
Félreértés ne essék, egy pillanatig sem védem Pintért, semmivel sem szolgált rá, sőt... de ő fogta az egész eddigi kutyaütő bandát és elzavarta a fenébe. Elkezdett új játékosokat kipróbálni, de persze itt jön be az előbbi: szarból nem lehet várat építeni. Utoljára ilyet talán Várhidi próbált, el is zavarták a fenébe érte.

Fél évvel ezelőtt az ilyen meccseket hoztuk. Azóta olyan sokat nem változott az emberanyag.
Sajnos de, Pintér hibája ez 100%-ban.
Szarok a válogatási elvei is és szar a tolódásos technikája. Legjobb, hogy leginkább az a Lipták képtelen megérteni azt, aki elvileg nála, a Győrben játszott és tanulhatta évekig. Juhász sem tud helyezkedni, az ujpesti gyereket meg mi a faszomért kellett játszani, amikor a harmatgyenge liláknál sem tud kiemelkedni???

Szenvedély nélkül a foci halott.
Ez már legkevésbé sem Pintéren múlt. Azzal nem vitatkozom, hogy alkalmatlan bohóc, de mondj egyetlen magyar vagy külföldi szakembert, aki képes lenne a mai magyar játékosállományból ennél jobb teljesítményt kisajtolni? Lehetetlen.
Kérdezte is a riporter a végén a "mestert", hogy szerinte ez hány százaléka volt a magyar válogatott tényleges képességének. Hát én azt mondom, hogy 110%. Ne várja senki, hogy ennél jobban fognak játszani, mert egyszerűen sem fizikailag, sem tudásban nem tudnak ennél többet nyújtani.
A románok? Szét fognak futni minket és kapunk 3-4 levente gólt. Ahogy mindig. A görögök dettó. Talán kis szerencsével a feröeri bandát elkaphatjuk, de én már a finnektől is tartok. Ha felspannolják magukat, megeszik ezeket a kripliket.
Szóval ezúttal is kinéz egy maximum 4., de inkább 5. hely a csoportban. Előbbi egész bravúros teljesítmény lenne... Még, hogy 3., sőt, legjobb 3. hely...

Szóval ma is harapott a válogatott. A fűbe... Pintér, takarodj! 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]