Dárdai egy teljesen más ligában "játszik", egy lapon sem lehet említeni Pintérrel.
A médiának kéne elsősorban észnél lennie, mert 1-1 után már megint rögtön kezdődött a fényezés, hogy így meg úgy milyen jók vagyunk, az ilyenektől frászt kapok. A földön kell maradni a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt, csak akkor viheti bármire is ez a csapat.
Tisztességes eredmény amúgy ez az 1-1, büszke vagyok rá. Tovább kell menni a megkezdett úton.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
A mai meccs után én eddig kétféle véleményt láttam, hallottam. Az egyik azzal kezdődik általában, hogy ez az utóbbi 20-30-akárhány év leggyengébb román válogatottja, és azzal fejeződik be, hogy ennek ellenére ezt a meccset is simán hozhatták volna, csak túl lusták voltak, ráültek az eredményre, és ez a végén megbosszulta magát. A másik meg elkezdi fejtegetni, hogy nekünk nem adtak meg egy szabályos gólt, és egyébként is a legnagyobb helyzet a miénk volt Nikolić révén, szóval simán nyernünk kellett volna. Szerintem mindkét szélsőség hülyeség: a románok miért ne akarták volna a győzelmet éppen ellenünk, és miért ne tettek volna meg érte mindent; azon meg felesleges gondolkodni, mi van, ha a bíró megadja Szalai gólját, mert onnantól teljesen más a mérkőzés képe, különösen a második félidőben. Az igazság szokás szerint a kettő között van valahol, és valószínűleg Dárdai is ezt mondaná. Helyén kell kezelni ezt az eredményt: lehet örülni neki, igenis építkezni kell rá; de azért nem szabad elbízni sem magunkat, meg nem kell a nálunk ilyenkor megszokott hurráoptimizmus, hogy cél az első két hely, és hasonlók. A fiúk sem lettek jobb focisták hirtelen, mint amilyenek eddig voltak. Azt viszont szerencsére meg tudom erősíteni a meccs után is, hogy Dárdai hozzáállása, filozófiája, valamint a játékosválogatása is sokkal jobban bejön, mint Pinyőé az elmúlt fél évben.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
