28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

ufodani
ufodani [17764]
A gond ott van, h 'csak' ezekkel az erényekkel messzire nem lehet jutni. És azért ez a plussz amit Dárdai ültetett, csak a korábbi önmagunkhoz képest több.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

szbszig
szbszig [33649]
Szerintem nem volt ezzel a négy meccsel semmi baj. Az nyilvánvaló volt, hogy ennyi idő alatt focizni nem lehet megtanítani őket. Még egy klubcsapatot se nagyon, egy válogatottat meg főleg, ahol alig látják egymást. A mentalitás, a tudatosság viszont nekem borzasztóan tetszett. Szerintem még életemben nem néztem végig mérkőzés előtti vagy utáni sajtótájékoztatót, most meg többet is. És úgy éreztem, a játékosokra is ragadt valami belőle. Ha szarul is játszottak, legalább küzdöttek végig. Még ma is, amikor már nem volt tétje, pedig ezeket a félév végi felkészülésiket általában jól el szoktuk alibizni.

Én megértem, ha Dárdai menni akar. Sőt, úgy gondolom, a magyar focinak is azzal használ a legtöbbet, ha most végigjárja szépen a ranglétrát a Herthánál, és kitanulja az edzői szakma minden csínját-bínját. Megvan rá a lehetősége, mert a Herthánál imádják, és mindenben segítenek neki. Így talán lesz a magyar focinak megint egy nemzetközi szinten is elismert edzője. Addig meg jöhetne a másik ilyen, én megnézném László Csabát a válogatott kispadján.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

ufodani
ufodani [17764]
Ezt a vereséget sem kell felnagyítani amennyiben a játékot nézem, mint ahogy a pl a finnek elleni győzelmet sem. Ellenük a sorsoláskor azért mindenki betervezte a hármat.
Csak a szokásos történt mai is, ahogy a korábbiakon is, gyenge játék. Azokat a meccseket kis szerencsével le tudtuk hozni, de pl a románok ellenünk vsz minden idők leggyengébb csapatával és formájával álltak ki.
Mindegy, eltelt ez az ősz és a lényeg, versenyben van a csapat. Dárdaival tényleg jött + mentalitás/motiváció/küzdőszellem és ezt pl én thx-elem neki, megmutatta magát és a jövőben én visszavárom.
Kérdés, mi lesz, ki lesz, mégpedig pár napon belül ahogy mondták most a meccs után.
Tippem. Nem lesz neves külföldi, László Csabára tennék ééés esetleg Szabics...

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Ghoost
Ghoost [11787]
Legalább visszaszállunk a földre remélhetőleg.
ufodani
ufodani [17764]
Dárdai búcsúmeccsén kiba egy hulladék ez az egész.
Ez a Kalmár még a Győrben is jobb volt.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Vissza

Fórumszabályzat