28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Linkelj be bármit, bármiről !



Írd ide hozzászólásod:

jawsika
jawsika [4181]
2111. Amúgy tényleg, jó nagyon.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

szbszig
szbszig [33649]
Utazás a Holdba 2011-ben

1963-as készítésű magyar diafilmsorozat. Szerintem kurva jó. Egyrészt igényes, kifejezetten szépek a rajzok. Másrészt az ilyen alkotások mindig nagyon érdekesek, amikből kiderül, hogy a múltban hogyan képzelték a jövőt, azaz a mi jelenünket. És ami azt illeti, teljesen hihetőnek, értelmesnek tűnik, nincsenek benne tudományos szempontból nagyon elrugaszkodott dolgok. Az akkori, erőltetett űrverseny közepette simán elképzelhetőnek tűnt az is, hogy ha minden úgy folyik tovább, ahogy elkezdődött hirtelen, akkor itt 50 év múlva tényleg lesznek űr- és holdbázisok. Az is nagyon kellemes, hogy mentes a szovjet propagandától. A Lunyikon kívül, ami valóban létezett, és valóban az első mesterséges bolygó, azaz olyan űrobjektum lett, ami Nap körüli pályára állt, és még mindig fent kering valahol, több konkrétumot szándékosan nem nevez meg. Az űrállomásokat és a holdbázist pedig a nevek és az utalások alapján egyértelműen nemzetközi együttműködés formájában képzeli el. Ami azért a legkeményebb hidegháborús helyzet, kubai rakétaválság, nálunk még éppen csak épülő Kádár-korszak közepette elég merész, de annál inkább üdítő hozzáállás az alkotók és az ezt engedélyezők részéről egyaránt.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat