28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
A tornáról magáról pedig annyit, hogy az eredmények mellett érdemes nyomon követni a mérkőzések összefoglalóit is. Én mondjuk a hivatalos FIFA applikációban néztem őket eddig, de biztos a honlapjukról is elérhető valahogyan. Így például a csoportunk másik mérkőzéséről kiderül, hogy a nigériaiak egyáltalán nem játszottak rosszul, a szünetig simán egálra álltak a brazilokkal, csak a második félidőben a kapusuk bakizott két őrületeset, így lett a vége 4-2. Szóval kemény lesz a következő két meccs...

De érdekes volt még például a Mali–Mexikó meccs is, legalábbis nem nagyon emlékszem olyanra, hogy egy csapat először emberhátrányba kerüljön, aztán a következőkben meg az ellenféltől állítsanak ki két másik embert, és így emberelőnyben fejezzék be a meccset, persze meg is nyerve azt a hajrában. Vagy mondjuk a Honduras-Üzbegisztán meccs, ahol a hondurasiak gyakorlatilag hintettek két szabadrúgásgólt, aztán az üzbégek már hiába támadtak többet, folyton lekontrázták őket, így lett a vége 4-3.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Hát igen, ezt mondjuk a mindenkori észak-koreai vezetők elég jól érzékelik, hogy ha nem tartanák fenn a világ egyik legnagyobb hadseregét, meg nem lennének potenciális atomhatalom, akkor nem lenne semmi zsarolási potenciáljuk, és a kutya sem foglalkozna velük. Kb. úgy, mint az általad említett Burmával (az angolszász gyakorlathoz hasonlóan szívesebben használom ezt a nevet az ország megjelölésére, elutasítva az aktuális rezsim egyoldalú névváltoztatását).

Azért hogy témánál maradjunk, legalább az ellenfél kiléte arra jó volt, hogy TrollFocin szülessen egy csomó ötletes mém. Ezeknek a többségén én is nevettem, mert a törpe vezetőjükön viccelődni menő. Ezért nem ítélem el többek között Az interjú című filmet sem, noha személy szerint még nem láttam. A koreai nép helyzetén viszont már kevésbé, szóval azokat a képeket például, ahol a csapat mérkőzés utáni kényszermunkába vezénylésén poénkodtak, már én sem like-oltam. Bár személy szerint nem hiszek abban, hogy ilyen létezne. Egyszerűen abból kiindulva, hogy több, gyenge teljesítményt nyújtó vagy komoly hibát vétő észak-koreai játékos karrierje sem tört meg feltétlenül, pedig láttam már olyan kapust is például, aki konkrétan a dél-koreaiak ellen engedett be egy hatalmas potyát, de a későbbi meccseken ettől függetlenül ugyanúgy szerepet kapott.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Pyrogate
Pyrogate [21956]
Mondjuk tény, hogy egyikünk sem volt még ott, így kénytelenek vagyunk a média által közvetített képet elhinni. Ez biztosan torzít, hiszen már a bulvár a menő, így lehet írni a személyes tragédiákat, sorsokat, stb. Sok esetben túlozhatnak, de abban is biztos vagyok, hogy rengeteg szörnyűségről még csak nem is tudunk. Szóval simán lehet, hogy a valóságban ennél is szarabb a kép ott. Viszont a turistákkal azért vigyáznak, egy afrikai országban könnyebb eltűnni amerikaiként (ill. mostanában az arab országokban is gyakran ejtenek túszul váltságdíjért), és egyébként Ázsiában is vannak hasonló országok, ahova alig engednek be turistát (pl. Mianmar) és a helyzet közel sem rózsás, de kisebb hírértékű, mint É-Korea.

Az első meccsen egyébként 5-1re nyertünk.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Germinator
Germinator [29909]
Szerintem azért gondolják ezt sokan, mert tudvalevő, hogy Észak-Korea egy totalitárius diktatúra, ahol rettenet mennyiségű embert végeznek ki akármiért, tilos elköltözni, tilos kamerákat bevinni, és vallási fanatizmust építenek az örökös uralkodóik köré... szóval szerintem ne csináljunk úgy, mintha meglepő lenne, hogy sokan azt hisszük, szar dolog Észak-Koreában tartózkodni

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

szbszig
szbszig [33649]
Nem tudom, miért gondolják ezt sokan. Teljesen nyugodtan lehet oda utazni mind turistáknak, mind sportolóknak. Tulajdonképpen még nagyobb biztonságban is vagy, mint az összes többi fejlődő országban, mivel folyamatosan figyelnek és vigyáznak rád. Gond egyedül akkor lehet, ha valami hülyeséget csinálsz, és nem tartod tiszteletben az általuk világosan és az esetek többségében már előzetesen rögzített szabályokat.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Barthezz
Barthezz [54727]
Oda nem mehet be idegen országbeli csapat. Vagy ha mégis, lehet nem engednék haza őket...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Germinator
Germinator [29909]
Észak-Korea - Magyarország? Wtf? Ilyenkor hazai pályán játszannak a koreaiak?

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Pyrogate
Pyrogate [21956]
és tényleg.

Június 1., 6.00 Észak-Korea–Magyarország

Június 4., 9.00 Magyarország–Brazília

Június 7., 7.00 Magyarország-Nigéria

Szenvedély nélkül a foci halott.

szbszig
szbszig [33649]
Holnap? Inkább hétfőn. És reggel hatkor...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Pyrogate
Pyrogate [21956]
holnap 6kor játszunk az első meccsen

Szenvedély nélkül a foci halott.

Vissza

Fórumszabályzat