28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Szóval akkor a németek csütörtökön vagy a szerbek szerdán.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Az már biztossá is vált, hogy az A csoport első helyezettjével nem találkozhatunk, mert a B csoport harmadikja (Argentína, nagy meglepetésre) nem jutott tovább. Holnap ilyenkorra eldől az is, hogy a D csoportot ki nyeri, szóval hogy a németek mellett melyik az a másik csapat, aki ellenfelünk lehet a negyeddöntőben. (Matematikailag még meg is nyerhetjük a csoportot, ha Brazília kikap Észak-Koreától, de ezzel felesleges számolni, illetve ekkor is a D csoportból kapunk ellenfelet.) Amikor pedig játszani fogunk vasárnap reggel, addigra már az összes többi csoport befejeződik, így azt is tudni fogjuk, hogy vereség esetén, 3 ponttal továbbmehetünk-e, illetve hány gólos vereség fér még bele. Egyelőre nagyon kényelmes, mondhatni túl kényelmes helyzetben vagyunk...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Nem kell feltétlenül ütni Nigériát, mivel jobb a gólkülönbségünk, így már egy döntetlennel is garantált a második hely. De valószínűleg egy szolid, pár gólos vereséggel is, mivel három ponttal és pozitív gólkülönbséggel a végén ebben a lebonyolítási rendszerben egészen ritka, hogy kiessen csapat. Azt meg Pyro már fejtegette, hogy a második hely igazából nagyobb szívás, mint a harmadik, mert az már gyakorlatilag most biztos, hogy a második helyezett csapat a tavalyi Eb-t is megnyerő németekkel játszik a negyeddöntőben, a harmadik viszont valószínűleg a D, esetleg az A csoport győztesével, akik lehetne mondjuk a szerbek vagy Uruguay. (Az A csoport győztesével csak úgy találkozhatnánk, ha a B és az F csoportból is továbbjut a harmadik helyezett, utóbbira viszont elég kevés esély van a jelenlegi állás és a papírforma szerint.)

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

konrad
konrad [13085]
Végignéztem a meccset, a teljesen jogos Tamás K. kiállítása (idióta) mellett botrányos volt a játékvezetés. Nemcsak a végén megadott kamutizi, hanem az egész meccsen braziloknak odafújás miatt. (Mindemellett Sallai egyértelmű felrúgásával nekünk nem fújt büntetőt még 1-0-nál...). Ritkán morgok a bírókra, de most egyenesen háborgok...

Ettől függetlenül volt tartása a srácoknak, tíz emberrel is hatalmasat védekeztek, sajnos ennyire tellett. Teljes létszámban más lett volna a tészta. Az egy pontot meg egyértelműen ez a szaúdi buzernyák vette el tőlünk.

Nincs mese, Nigériát ütni kell vasárnap! Hajrá Legények!!!

Vissza

Fórumszabályzat