FPS, nem FPS: több tucatnyi ilyen vitafórumot lehet találni rühellők és semleges/imádom a műfajt emberek között, nem kívánom áthozni ide őket, és csak két megjegyzést tennék még hozzá. Van, aki azt mondja, hogy ezzel a nézettel tud a legjobban elmerülni egy játékban. Én abba a típusba tartozok, akik szeretik, ha van egy arccal, testtel rendelkező hős, akit irányíthatnak, ezért számomra nagyon-nagyon személytelen, megható Bioshock lezárástól függetlenül. Legfeljebb az enyhít rajta, ha van egy tonna átvezető jelenet, amiben a főszereplő is arcot kap.
Olcsóság: az egyértelmű, hogy egy-egy jobb FPS-be sok pénz, energia és kreativitás kerül. Mégis, kívülálló, nem játékfejlesztő laikusként még mindig egyszerűbbnek tűnik "csak" a környezetet és a többi szereplőt megalkotni, és a képernyőhöz szegezett két kézzel ugrálni egyik platformról a másikra, mint pluszban felépíteni hozzá egy normálisan mozgó karaktert is, akit ráadásul az átvezető jelenetekbe is tisztességesen be kellene építeni. És akkor még mellé el lehetne gondolkodni a szinkronon is, mert újabban kevés a kussoló főhős. De nyilván nem feltétlenül költséghatékonyságból készül egy-egy játék FPS nézetben, hanem azért, mert eleve van egy nagy, fizetőképes rajongótábor, akik pont ezt igénylik, és akik közül páran lehet, hogy pont a TPS-től kapnak hidegrázást. Mindenesetre biztos tovább tart a fejlesztés, ha egy tisztességes tps/fps váltást is bele akarnak tenni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 13:08
- Szét*** az ideg [5559]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
