A magyar labdarúgó válogatott

Mikor végre nem egy támadóékkel játszottunk (ráadásul olyan ember által, aki kifejezetten nem az ék szerepére van, hanem befejező csatár, mert még ha Németh játszott volna kezdőként Nikó helyett csütörtökön...), hanem rendes csatársorral, akkor voltak szép megoldások, gólok. Ez mindkét meccsen így volt múlt héten, szimpatikusabb is.

A görögöktől kapott gólokból lényegében 3 egyéni hibákra vezethető vissza, ezért írtam Királyt és Juhászt...
Egyszerűen a "védekezünk és majd valami talán lesz kontrákból és szabadokból" elv már többször bebizonyította önnönmagán keresztül, hogy nem nekünk való. 0-0-ás, 1-0-ás meccsekkel szenvedtük végig a selejtezősorozatot és mi lett belőle? Dárdai már nincs, aki normális védelmet kiépíthetne már a fiúkkal, szóval marad a támadás.

Támadósabb? A görög meccsen látszott mi van ha mi támadunk. Védekezni az azért megy, és abból kontrázni, és bízni a pontrúgásokban ala Dárdai. Ez a mi szintünk. Legalább is ilyen kerettel, edzővel.

Innentől mindegy, a csoportharmadikok listáját nézve, valami nagyobb csoda kell ahhoz, hogy kijussunk, ami pedig, mint láthattuk ezen a két meccsen is: nekünk általában nem adatik meg.

Azért lehet majd szurkolni, hátha valami támadóbb szellemű akarós csapat fog majd kiállni tőlünk, és talán végre picsánrugják Juhászt, hogy szedje össze magát és Királyt kiszedik a kapuból... De még így is... Majdnem mindegy kit kapunk a listából, tőlünk bármelyik csapatot megverni bravúrnak számítana. Abból meg nincs sok mostanában.