Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Linkelj be bármit, bármiről !
Továbbra is fenntartom, hogy ez az ember vagy egyáltalán nem ért hozzá, vagy igen, de nem érdekli, hogy folyamatosan hülyeségeket beszél. Az úszást olyan sportágnak nevezni, amelyre "a világon senki sem kíváncsi", amelyben "minimális a nemzetközi konkurencia", és amelynek "nincs kapcsolódási pontja a tömegsporttal", én erre egyszerűen már nem találok szavakat. Annyira nem érdekli a világot, hogy most már évtizedek óta az olimpia első hetében ez az esti főműsorszám mindennap, illetve ennek a közvetítési időpontjai körül volt a legnagyobb balhé megint, hiszen az amerikaiak miatt a szokottnál még későbbre tették döntőket, míg a világon mindenhol máshol felháborodtak emiatt. Ami a konkurenciát illeti, az atlétika után úszásban indul a legtöbb sportoló az olimpián, egészen pontosan a bő 11 000 olimpikonból 950, szóval a versenyzők majdnem az egytizede úszó. Az úszás pedig a futás mellett az egyik legegyszerűbb és legnépszerűbb szabadidős mozgás, rengetegen járnak uszodába Magyarországon is, az iskolai testnevelésnek is része az úszásoktatás a jobb helyeken, szóval ha valamire mondható, hogy tömegsport és az egészséges életmód része, az éppen ez.
Ez a Puzsér miért gyűlöli ennyire a sportot? Most bukkantam rá egy újabb videójára. Igaz, még júliusi, de nem követem különösebben a munkásságát. Már láttam egy-két videóját vagy írását, amiben kikelt a sport vagy a sportolók ellen, de ott legalább kellő humorral kezelte a témát. Ebben a legutóbbiban viszont semmi vicceset nem találtam, viszont annál több sértést, és úgy érzem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mond. Reagálni nem különösebben szeretnék rá, mert nem érdemes. Ki lehetne vesézni jobban, miért nincs igaza, például hogy a sportolók teljesítménye büszkeséget és motivációt jelent az összes többi embernek. Leszámítva a Puzsér-féléket természetesen. Meg tárgyi tévedések is vannak benne, azokat is lehetne sorolni, de aki a nőket és a férfiakat együtt versenyeztetné például minden számban, és mindezt úgy adja elő ráadásul, hogy a nők diszkriminációja ellen lenne ez a döntés, az egyszerűen beteg. Azzal nem fogom megtisztelni, hogy az olimpia topikba linkeljem be, pedig arról szól az egész, maximum ide.
Egyébként úgy találtam rá erre is, hogy egy olimpikonunknak feltűnt a videó, és reagált rá. Aztán persze őt is elküldte rövid úton az anyjába...
Egyébként úgy találtam rá erre is, hogy egy olimpikonunknak feltűnt a videó, és reagált rá. Aztán persze őt is elküldte rövid úton az anyjába...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
