I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Assassin’s Creed Origins – nem nagyok az elvárások [hozzászólások]
Én meg már nagyon régen voltam benne ezekben a dolgokban, de úgy emlékszem, hogy Adam & Eve által elindított lázadás kapcsán 1st Civ kezdte assassinnak hívni a felkelőket, ádáméva meg első (vagy elsők közötti) assassinként van számontartva a lore-ban. De persze valóban az lenne a logikus, amit te mondtál.
Erre a The Truth videóra emlékszem, de konkrétan arra is van utalás a játékokban, hogy Adam és Eve voltak az első assassinek?! Mert bennem inkább az maradt meg a végigjátszások után, hogy a két dolog független egymástól teljesen. Egyrészt volt több tízezer évvel ezelőtt a first civilisation, akik létrehozták többek között az embereket, hogy szolgáljanak nekik. Aztán a first civilisationnel történt, ami történt, az emberek pedig megmaradtak, és lassan szaporodtak, illetve fejlődtek tovább. És ettől teljesen függetlenül, valamikor néhány ezer évvel ezelőtt, immár az ismert, RL történelem keretei között, kialakult a két rend: a templarok és az assassinek. Akiket persze nem így hívtak eredetileg, csak a keresztesháborúk során vették fel ezeket a neveket. De a lényeg, hogy valamikor az ókori birodalmakban keletkeztek, nem a first civilisation uralma alatt. És hogy pontosan mikortól, meg hogyan, na erről kéne szólnia egy AC Origins című játéknak szerintem.
Hozzáteszem, régen játszottam már a sorozattal, valamint nem játszottam minden játékkal én sem. Egyéb matériát, képregényeket és hasonlóakat pedig egyáltalán nem olvastam vagy néztem.
Hozzáteszem, régen játszottam már a sorozattal, valamint nem játszottam minden játékkal én sem. Egyéb matériát, képregényeket és hasonlóakat pedig egyáltalán nem olvastam vagy néztem.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Lehet én fogalmaztam rosszul. Az eredet-kezdetek fordítást lehet kevertem.
Az AC 1-2-ben végig másra utaltak, nem egyiptomi kezdetekre, hanem a 2 részben konkrétan ki is mondták mi is az alapfelállás.
SPOILER
Na abban a korban kellene egy AC Kezdetek.
Az AC 1-2-ben végig másra utaltak, nem egyiptomi kezdetekre, hanem a 2 részben konkrétan ki is mondták mi is az alapfelállás.
SPOILER
A kettőben Minerva Ezionak el is mesélte hogy az előző civilizáció hagyott hátra nyomokat a következőnek hogy azok megússzák azt a kataklizmát amit ők nem tudtak.
https://www.youtube.com/watch?v=jpJ0lvC_ka4
https://www.youtube.com/watch?v=_okIA8iI5Tw
A fentiek alapján egy tisztára Anno 2070-es világ volt a kezdet.
https://www.youtube.com/watch?v=jpJ0lvC_ka4
https://www.youtube.com/watch?v=_okIA8iI5Tw
A fentiek alapján egy tisztára Anno 2070-es világ volt a kezdet.
Na abban a korban kellene egy AC Kezdetek.
Hogy érted, hogy ez nem az eredet?
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Noha kedvelem az AC sorozat elejét (1-2 és a 2 rész két kiegje), a harmadik után már nem játszottam vele. A közel tökéletesre csiszolt Brotherhood után a 3. rész harcrendszere megszokhatatlan volt számomra. Híreket figyeltem azért, de ennek ellenére ez nem lesz nálam sem elővétel, sem instant buy, pedig az egyiptomi témát kedvelem.
Amennyiben ez elfogadhatóra sikerül, és kifogytak a korokból, pedig lenne még néhány kimaradt (ókori kína, japán, spanyol inkvizíció), elkezdhetnék felújítani az elejét, mai szintű grafikára felhozva, egy közös harcrendszerre. Ahogy a Homeworld 1-2 remastered esetében történt.
Vagy esetleg elkezdhetik az egész eredetét bemutatni, szigorúan játék formájában, hogy ne képregényekből, könyvekből kelljen összekukázni az itt ott elejtett infókat az összes rész fullba végignyomása mellett. Mert ugye tudjuk hogy hiába ennek a résznek az alcíme az hogy Eredet, ez nem az. Az eredeti kezdeteket kellene bemutatni, akár egy trilógián keresztül, amelybe belekerülne az összes ismert infómorzsa, melyet a megjelent AC-ba elhelyeztek.
Felröppen a hír is hogy készül animált sorozat is belőle, így ha az igaz, jó ideig nem lesz AC hiány.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]