"Nekem, a játékosnak semmi sem jó"
Coop tartalommal csak akkor van problémám, ha nem visz előbbre a történetben. Ha csak üresben rohangálunk körbe-körbe az számomra nem tartalom. Persze meg lehet azt is jól csinálni, és lehet jó kis mini történeteket is belepakolni egy-egy coop DLC-be, de nem ez a jellemző szerintem.
Division példájából kiindulva, ott a coop tartalombővítés annak idején a HVT vadászat volt. Segített felzárkózni a többi magasabb gearű játékoshoz, de a történet nem haladt. Üresben toporogtunk és farmoltuk a nevesített ellenfeleket magasabb gearszintű itemekért, de ennyi. 4 hét farmolás után unalmas lett és rájöttünk hogy arra a négy hétre jó kikapcsolódás volt a napi 2 óra farmolás, de nem több. Nulla haladás volt a fő szálon ahogy a mellékszálak sem haladtak, de újabbak sem jöttek be.
Sima, mezei időtöltő farmolás volt, és ha már a technikai oldalát nézzük, alig került a fejlesztése 1-2 hétbe. Hozzáteszem, ingyen "tartalombővítés" volt.
Biztos a Wildlandsbe is bele lehet rakni ésszerű coop tartalmat, de nem nagyon bízok benne hogy belekerülne, ismerve az UBI-t.
Másik alap problémám a Wildlandsel az open béta óta annyi, hogy már akkor előrevetítette a végtelen farmolást amit a játékba "tartalomként" beleterveztek.
És bár nem itt fogjuk megoldani az elmúlt 20 év játékfejlesztési problémáit, vajon hogyan és milyen tartalommal lehetne single-coop-multi tartalmat belerakni egy játékba úgy, hogy megérje mindhárom félnek: játékos, fejlesztő, kiadó.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Hogyan tovább Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands? [hozzászólások]
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]