Gond van a géppel? Segítünk!
akkor itt nincs gond, ahogy Sityi írta, az alapján ezek rendben levő értékek. Amit tenni tudsz azt is szépen összefoglalta
Futtattam egy Aida stressztesztet az éjszaka (kb. 8 órán át), ami ilyen értékeket hozott ki a magok hőmérsékletére: min. 38-43, max. 73-78, átl. 68-73. A ventilátorra (fordulatszám?) pedig min. 1185, max. 2641, átl. 2449 (szóval gondolom az megy).
Lacho calad! Drego morn!
Engedelmeddel picit korrigálnék:
A mai modern procik hővédelme 120 fokon csapják le a rendszert, de 100 fölött már belassítanak, hogy védjék magukat a túlmelegedéstől (emlékeim szerint ugyanez áll ma már a VGA-kra is). 40-45 fok akkor van, amikor nem csinálsz épp semmit a géppel (esetleg videót nézel). Játék közben aztán jön a terhelés a melegedéssel együtt. Én elég jól megterveztem a hűtést a házikómban, játék közben kb. 70-75 fok körül van ilyenkor a proci, és semmi baja tőle.
Cerebrum gépén van valami monitorozó program, ami kissé alacsonyra tett ingerküszöbbel dolgozik, és hozza rá szegényre a frászt. Vagy azt kéne megmókolni, hogy 80 fölött szóljon, vagy letörölni, vagy egy rendes víruskergetővel megnézni (pl. Emsisoft Emergency Kit), nem fut-e vélet nélkül valami bányászvírus. Illetve amit mondtál, az is áll: a CPU hűtőt megnézni, megy-e a venti, nincs-e kitömve pormacskákkal, illetve a pasztázás is cserére szorulhat. Erről pedig az jutott eszembe még, hogy talán nem árthat rendet rakni a gép környékén, hogy kellő mennyiségű friss levegőhöz jusson, illetve ne rekedjen meg a meleg a gép hátuljánál...

hát jót biztos nem jelent
ahogy olvastam 40-45 fok az ideális, 60 már nagyon sok a procinak - nekem volt egy gépemnél ez, hogy túlmelegedett (az ki is kapcsolt), na ott a proci hűtője nem ment, nézz rá arra is

Sziasztok!
Újabban egy ilyen felugró ablak fogad néha, mikor kilépek a játékokból (azaz akkor csusszan le):
"Warning, CPU temperature exceeding 69 centigrade." (lehet nem pontosan ez a szöveg, fejből írom)
Ez rosszat jelent? Annyi adalék (lehet nem releváns), hogy nemrég behalt a tápom, így az most új a gépben, és emlékeim szerint ez a hibaüzenet is kb. azóta jelentkezik (vagy a táp behalása előtt óta vagy a tápcsere óta).
Köszi ha vannak javaslatok!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]