Assassin's Creed Odyssey

180 óra játék után értem el oda, hogy karakterünk végre kilépett az Animusból, és valami a jelenben is történt végre. Ez valószínűleg új rekord részemről az AC játékok történetében. Persze az is közrejátszott valamennyire, hogy a fősztorit eléggé elhanyagoltam, illetve hogy a térkép irgalmatlanul nagy, és nagyon könnyű elveszni benne. Pedig már a korábbi játékok sem feltétlenül bővelkedtek jelenbeli eseményekben. És nemcsak feltétlenül a legutóbbiak, még a sokak által legjobbnak tartott AC2 is alig tartalmazott ilyet, konkrétan a játék kezdetét és végét leszámítva egyetlen alkalommal láttuk benne Desmondot.

Egyébként az utolsó régió, amit felfedeztem, Pephka legalább vicces volt. Itt a készítők jól láthatóan szándékosan paródiát csináltak az összes küldetésből. Mondjuk néha már kifejezetten soknak éreztem a szövegelést bennük, de azért alapvetően a játéknak jót tett, hogy egy kis időre nem vette komolyan magát.

Az Aréna viszont kicsit kiábrándítóra sikerült számomra. Bár ez nagyban annak köszönhető, hogy 50-es szinten, csupa epic cuccban érkeztem oda, így az ellenfelek és a kihívások többsége már nem jelentett kihívást egyáltalán. Skoura szimpatikus arc, de a fordulat a végén kiszámítható volt nagyon...

Az összes közül a Demosthenes/Lysander-féle küldetéssorozat befejezése volt eddig a legrosszabb. Már ha lehet befejezésnek nevezni egyáltalán azt, hogy odadobott egy generic conquest battle közepébe, aminek a kimenetele az ég egy adta világon semmit sem befolyásolt. Most komolyan, ez mégis mi volt?... És én még akkor lentebb a Demokritos-féle küldetéssorozat végére panaszkodtam...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.