28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Diablo IV



Írd ide hozzászólásod:

davkar9
davkar9 [11539]
Én leginkább a random generált térképek miatt nem szeretem ezt a műfajt. Úgy tudom utálni, mikor elindulok egy irányba, ami persze kiderül, hogy a feladathoz vezet, majd visszamenve (fél óra) a maradék felfedeznivalóhoz kiderül, hogy csak egy fél körömnyi zsákutca volt arra. Vagy részfejezet 3/5-nél ki kell lépnem, bamm, kezdhetem újra ugyanazt, vagyis pont, hogy nem ugyanazt, a pályát. Szóval a fix térkép nekem nagyon nagy plusz. Főleg ha így szép, emlékezetes térképeket is kapunk a gurítás után összevarázsolt erdőrész#1-út#4-hegy#2 mix helyett.

Open world jelleg már kérdőjeles. FélMMO jelleg nem biztos, hogy jó. Nem sok kedvem lenne sorban állni, hogy a végén jó öreg diablot ismét leverjük, csak mert a farmolós orosz gild már aznap a 8. körénél tart. Bízom benne, hogy a hubok lesznek a kötelező shared részek, aztán kapukon lehet kimenni egy instába/adventure open worldbe.

Na meg a dio3 indulásakor, ha az emlékezetem nem csal, folyamatosan állt a bál a kidobálások és ilyen-olyan szerver gebaszok miatt. Mintha az csak a sima loginhoz kellett volna, mi lesz itt, ha kötelező közös játékot akarnak?

Butított gameplay engem nem zavar. Hiába van 80 skilles bar, ha utána ugyanúgy csak párat használunk.

A game engine loading screen átvezetők is tetszenek.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5183]
Újabb BlizzConos infók

Nekem nincs különösebb bajom a fix felszíni térképpel - a stream alapján igen hatalmas lesz, és az öt régióból (itt vannak concept artok) ha az afé félsziget csak az egyik, akkor még elképesztőbb a mérete.
david139
david139 [18728]
Én is ezt nézem, reménykedtem, hogy merítenek valamennyire a PoE-ből és kicsit összetettebb talent fát csinálnak, de ez ismét kb. semmi.

I wish I could have known about the view from halfway down

Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5183]
Diablo 4 Blizzcon 2019 Demo Druid, Sorceress, Barbarian Gameplay

Majd kétórás stream a játékból, a srác elég sok mindent megmutat - képességek, talentumok , felszerelés, térkép. Mindhárom karakter terítékre kerül.

Vissza

Fórumszabályzat