Videokártyák
Egy ügyes alaplap és proci kombóval elég sokáig el lehet lenni. És aki kompromisszumokra hajlandó, az még ennél is tovább nyúzhat egy adott gépet. Én ugye a PS4 előtt 4 hónappal vettem a mostani Ryzen konfigot (lap+cpu+RAM+táp). Ugye nem is sejtettem, hogy hirtelen felindulásból konzolt fogok venni. Most még úgy vagyok vele, hogy ha most megint egy ügyes kártyaválasztással elketyeghet még 3-4 évet ez a masina, akkor hadd szóljon. De utána már látok rá esélyt, hogy nem fogom értelmét látni a pénz lapátolásának a PC-be. Ki tudja mi hogy alakul majd. Ha netán még a család is gyarapodna, akkor meg már aztán végképp nem ez fog élvezni prioritást, hogy a gépre költsek súlyos összegeket. 

Én 400 körül vettem komplett új gépet decemberben - tizenévek teltek el az utolsó óta, nem volt értelme még csak belegondolni sem szimpla upgrade-be. Erre is ismerek olyat, aki egyből rávágta, hogy "hát te hülye vagy" (bár aztán emlékeztettem arra, hogy neki pedig a gitározás a hobbija, nem filléres modellekkel
), és valóban megéreztem én is eléggé, alig pár hónapja dolgoztam csak... De hiányzott már nagyon, hogy végre megint ilyen minőségben játszhassak. Persze ehhez még jött egy rakás periféria, ami jó sokat dobott az árra, de azokat szép lassan, havonta vásárolgattam, billentyűzet, egér és headset, monitor már megvolt a gép előtt, és nemrég beújítottam a hangfalamat is (és azóta az a monitor is cserére került
).
Viszont ahogy te is mondod, maximum épp egy szinttel mennék a mostani konfig fölé, onnantól számomra is felesleges lenne, valamint pont itt a fórumon kérdeztem a srácokat, hogy későbbi esetleges fejlesztések fejében milyen lapot lenne érdemes, szóval talán számomra is biztosított még ez a lehetőség. Egyelőre megvárom, hogy érkezzenek olyan játékok, amik komoly kompromisszumra kényszerítenek, addig nemigen gondolkozom ilyesmiben.
Igazából az újrajátszások aranykorát élem amúgy is, AC Origins ment 100%-ra, AC Odyssey-ből még hátravan az Atlantis DLC, de még az ennél régebbi játékokat is hatalmas élmény újra "meglátogatni". Az új géphez most gyönyörű IPS panelem is van, még színtévesztőként is le tud nyűgözni sokszor az, amit a régi xbox-os, olcsóbb monitoros végigjátszásomhoz képest kapok.
Új játékok alapban ritkán keltik fel az érdeklődésem, most Valhalla ugye, ami feltételezem a ~reskin mivolta miatt hasonlóan teljesít majd, mint Odyssey, CP2077-tel megvárok valami leárazást, ott elképzelhető talán pár döccenés már... Meg max. ha multiplayer buddy srácok akarják, akkor egy Cold War, de hát attól nem tartok, hogy egy Call of Duty gondot okozna ennek a konfignak.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Drága mulatság, ez tény! Ha pedig valaki tényleg komolyan tolja és 350k-s alaplap meg 600k-s videókártya, az meg nekem már a csillagászati összeg és abszolút elérhetetlen szint számomra (És őszintén szólva baromi fölöslegesnek is érzem. De ha lenne 8K OLED-em lehet egészen másképp látnám
). De lehet 150-200K-ból videókártyát is venni meg komplett gépet is építeni. Mindenki el tudja dönteni, hogy számára mennyire fontos és mennyit hajlandó áldozni rá. Ha én nem lennék ilyen szerencsés helyzetben és nekem most alaplapot és tápot kellene cserélnem meg plusz RAM-ot vásárolni, akkor biztos, hogy befuckolnék és tennék magasról ezekre a videókártyákra (is)! De hála az égnek elég megvennem a kártyát és mehet is a móka. Nem PCIe 4.0 és nincs 8 magos Ryzen, de ez legyen a legnagyobb bajom!
). De lehet 150-200K-ból videókártyát is venni meg komplett gépet is építeni. Mindenki el tudja dönteni, hogy számára mennyire fontos és mennyit hajlandó áldozni rá. Ha én nem lennék ilyen szerencsés helyzetben és nekem most alaplapot és tápot kellene cserélnem meg plusz RAM-ot vásárolni, akkor biztos, hogy befuckolnék és tennék magasról ezekre a videókártyákra (is)! De hála az égnek elég megvennem a kártyát és mehet is a móka. Nem PCIe 4.0 és nincs 8 magos Ryzen, de ez legyen a legnagyobb bajom!Mondjuk ha minden más, mindennapi cikk is ahhoz a fizetéshez igazodik (és a PC az adott dolgozó életében csak egy sokadik szint fontosságban esetleg), akkor igazából nem sokkal könnyebb csak úgy kiperkálni. Azért amikor ilyen számok mellett is kb. a fizetés huszonöt százaléka egy szaros videókártya, akkor szerintem igenis objektíven kimondható, hogy drága mulatság.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Nekem is olyan 110-120k volt a max, amit adtam alkatrészért. Talán még az Ati 9700 Pro volt az 2002-ben. A gáz egyrészt az, hogy a rég lecsengett bányászat miatt az egekbe szökött árak nem akartak semmiképp visszazuhanni. Most a next-gen konzolok szerencsére kicsit visszahúzták az árazást és annyira nem szálltak el. De ahogy az előbb is elhangzott, botrányosan gyengék a fizetések idehaza, ezért is érezzük ilyen húzósnak. 2500-3000 dolcsis fizetéssel kicsit más megvenni egy 700 dodós 3080-ast. 1000 dollárnál kevesebb fizetéssel viszont már a 3070-est is nagyon meg kell gondolni, hogy ki tudja-e az ember gazdálkodni. Vagy ki akarja-e. A használt piac szét fog hullani teljesen legkésőbb októberre. Ezt kihasználva azért sokan juthatnak majd jó kis kártyákhoz (2060S, 2070, 2080) viszonylag jó áron. Sőt! Tegnapi napon már volt 2080 Ti is 160.000-el a kisker ár alatt. 

Megmondom őszintén az egyik legjobb barátom és én is sokalljuk már ezeket, a szerintünk irreálisan magas árakat a videokártyákért. A lassan két éve vett 1070 Ti-ért 130-140 között fizettem, ami a legnagyobb összeg, amit valaha PC-s eszközért adtam és már erre is azt mondtam, hogy mondhatni ez egy felső határ, amit ki tudok és ki akarok fizetni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 13:08
- Szét*** az ideg [5559]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]