Szerintem az emberek pont, hogy arra emlékeznek sokáig, amikor egy kiscsapat csodát visz végbe, ez örök időkre beszédtémát jelent utána. Hányan emlékeznek arra, hogy ki nyerte a BL-t 2007-ben, vagy a PL-t 2010-ben? Mármint az érintett csapatok szurkolóin kívül. Én se tudnám megmondani fejből, ha most nem néztem volna utána. Na de hogy a Porto nyert 2004-ben, a Leicester meg 2016-ban, azt mindenki kívülről fújja. Szóval hiába csak minden tizennegyedik alkalommal történik egy ilyen mondjuk, nagyon kellenek ezek is szerintem.
Ha folyton ugyanazt a 10-15 csapatot fogod nézni egymás ellen, elég hamar megcsömörlesz tőlük. Ez is egy elég komoly ellenérv a szuperliga ellen, amit már azért mások is felhoztak előttem, de az érintett klubok vezetői valahogy nem gondolnak rá, úgy tűnik. Szerintem kifejezetten jó leülni úgy egy meccs elé, hogy nem tudod a pályán lévő játékosokról a legutolsó pletykát is, hanem itt van két alapvetően azért nem rossz csapat, akiket nem láttál már évek óta, és most kvázi tiszta lappal bizonyíthatnak.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

