"Remélem, ezzel a mai produkcióval ki is játszotta magát a szakértői csapatból"
Úgy illene, hogy utoljára láttuk képernyőn.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Remélem, ezzel a mai produkcióval ki is játszotta magát a szakértői csapatból, és az Eb hátralévő részén már nem kell őt hallgatnunk. Egyébként azon túl, hogy egy arrogáns fasz, aminek ma is tanúbizonyságát tette, még hülyeségeket is beszélt. Akármilyen profi labdarúgók, a dánokat igenis megtörte teljesen Eriksen kiesése. Erre a legjobb bizonyíték, hogy ugyan a mezőnyfölényük megmaradt a folytatás utánra is, komoly helyzetet viszont az első félidővel ellentétben már nem tudtak kialakítani, leszámítva az ajándékba kapott tizenegyest.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
És közben Bognár Györgynek ez járt az eszében
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Erikssen szívrohamot kapott, de szerencsére állapota stabil az eset óta.
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
