Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Valamelyik tévés értékelő műsorban Hegedűs Henrik levezette elég jól, hogy ő már előzetesen is azzal számolt, hogy ha valamelyik csoportmeccsen lehet esetleg esélyünk a pontszerzésre, az leginkább a franciák elleni, mert hogy ők nem helyeznek ránk akkora nyomást, hagynak nyugodtan passzolgatni a középpályán, stb. Ehhez jött még az, hogy az időjárás és a meccsbeosztás is szerencsésen alakult ilyen szempontból, mert a nagy melegben végképp nem erőltették magukat a kelleténél jobban, másrészt a németek elleni győzelemmel ők azért már megnyugodhattak, onnantól gyakorlatilag biztos a továbbjutásuk (míg ugye a portugálok meg a németek még mindig, ma is izgulhatnak). Végül pedig azt már csak én tenném hozzá, hogy a franciáknál nagy hagyománya van annak, hogy ők alapból a kieséses körre készülnek, arra időzítik a formát, aminek az eredménye pedig sokszor az, hogy a csoportkörben csak szenvednek. Ennek a legszebb példája az 1998 és 2010 közötti időszak, amikor felváltva kétszer játszottak vébédöntőt, kétszer pedig tök utolsóként estek ki már a csoportban. Ráadásul erre a mostani Deschamps-féle válogatottra amúgy is eléggé jellemző, hogy nem játszanak látványosan, illetve csak annyit adnak ki magukból mindig, ami feltétlenül szükséges (szintén talán Hegedűs Henrik megfogalmazásában: "ők az új olaszok").
A németek nagyon összevissza formában vannak. Persze hazai pályán meg erősebb játékosokkal fognak fellépni mint mi, illetve jól ismerik Gulácsit és Willit, de ha úgy fognak kikapcsolni mint anno Dél-Korea vagy nemrég Észak-Macedónia ellen, bekövetkezhet a csoda.
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Háromesélyes? Megdöbbentő, hogy sokak szerint nem egy kibaszott csoda lenne, ha győznénk. Nagyon minimális esély van csak rá.
Szenvedély nélkül a foci halott.
A mai meccs elég érdekes lesz, ugyanis a németeknek van az egyik legjobb támadójátéka, viszont a topcsapatok közül az ő védelmük néha teljesen kikapcsol. (spanyolok elleni 6:0 vereség és észak-macedónok elleni 2:1 vereség, utóbbi hazai pályán, anyone?)
Szóval én erre mondanám azt, hogy igazi háromesélyes találkozó, bár a németek a favoritok.
Szóval én erre mondanám azt, hogy igazi háromesélyes találkozó, bár a németek a favoritok.
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
