(Bár talán mindegy, hogy ide, vagy a WH40k topikba írom, mindkettőt főleg Peace látogatja!

)
Dan Abnett: Pariah
Majdnem a legvégéig élveztem, főleg mert Alizebeth az egyik kedvenc karakterem, illetve a Nullok is érdekesek. A leírások remekek voltak, a warp tudott hátborzongató lenni. (Bár talán eddig Amos esete a könyvvel az ami a legrémisztőbb hatást váltotta ki.)
Három dolog nem tetszett.
Ismét nem egy könyvről beszélünk, hanem egy könyvnek az első kötetéről. Ez így még talán az eddigi könyveknél is kevésbé kerek önmagában. Még jó, hogy a Penitent megjelenését megvártam, de félek, hogy most azt gyorsan elolvasom és lehet várni éveket a könyv befejezésére.
Ismét kapkodjuk a fejünket a könyv első kétharmadában, aztán jón az infodump, ami még mindig több kérdést vet fel, mint megválaszol. (És nem a jó fajta nyitott kérdések a warp kapcsán, hanem csak random dolgok nincsenek leírva.) Ravenorban, illetve a második két Eisenhornban is ez volt a felépítés.
A blank/pariah/null hatás még következetlenebb és a limiter még nagyobb írói lustaságról árulkodik.
Man literally too angry to die