The Last of Us: Part II

Helyzetjelentés egy hónappal később: úgy elkapott a gépszíj, hogy tegnap estére ki is platináztam a játékot. Egyes szakaszait már csukott szemmel is ismerem.

A történet már itt megfogalmazott kritikáival nagyrészt egyetértek, találó a manipulatív jelző mindazokra a hatásvadász húzásokra, amikkel némiképp retconolták a dilettáns Firefly bandát, lehülyítették Joelt, vagy próbálták megszerettetni a gyilkosait. Pl. a zebramentő apuka, a WLF tagok vonai magasságokba emelkedő kutyaszeretete, a joeli örökbefogadós utat végigjáró Abby, a túl hamar, túlságosan összecsapott előzmények után megölt Joel, aki gondolkodás nélkül besétál idegen területre.
A különféle fórumokon előzetesen démonizált SJW elemek még egész visszafogottak voltak, a Lev vonalat szerintem jól kezelték, a játék során csak néhány alkalommal forgattam a szemeimet:
- jó a girl power, de ki az a hülye, aki a harctérre engedi a kevés orvosa egyikét, aki ráadásul a harmadik trimeszterben jár?
- támogatom a választás jogát, de az eleve orvoshiányos, kevés gyerekes Jacksonban tényleg az a legnagyobb kérdés, hogy a két egészséges fiatal kölcsönös vonzalmából szàrmazó gyereket megtartja-e az anya?
- muszáj volt benyögni azt bigot sandwich dumát
- Jessie csak egy spermadonor, aki ahhoz kellett, hogy megvalósulhasson a farmon a nukleáris kiccsalád
- egy posztapokaliptikus világban járunk, ahol az emberiség jelentős része kihalt, az élők pedig iszonyatos brutalitással kezelik egymást, muszáj itt is kiselőadást tartani a holokausztról?

További kisebb ellenvetésem az, hogy Druckmann egy városi hipstergyerek benyomását kelti, aki hajlamos a szenvedéspornót összetéveszteni a minőségi történetírással.

Na, eddig voltak a kritikák, ugyanis az a helyzet, hogy mindezek mellett is imádtam az egészet. A játék nagyon meg tudta szerettetni velem az Ellie-Dina-Jessie hármast, a túloldalról meg Abby, Manny és Owen lettek nagy kedvencek. Abbyvel szemben az egyetlen kifogásom az, hogy Joel kivégzésre feleslegesen brutális volt, amire nagyon kevés alkalommal reflektált a játék (Mel és Owen szóltak csak be rá), elfért volna még egy rémálom - vagy valami hasonló jelenet, mint amikor Ellie volt kiakadva a saját embertelen tettétől (a kórház után).

Játékmenet szempontjából a Seattle belváros, a toronyházba felemelkedés-leereszkedés majd a kórházban kutatás voltak a legnagyobb kedvenceim.