Fórum » Beszélgetés a játékokról
Diablo IV
Láttalak is ma hajnalban, serénykedett a Mosómedve! 

A WoW-ban Mosómedveúr (volt, most épp tiszta vagyok egy ideje) a mainem neve, Mosóként ismernek a battle.net-es friendek.
Maga a jawsika egy 99-2000 körüli első e-mailcsinálás eredménye, akkor olyan jól csengőnek tűnt. Ne mondj semmit.
Aztán az megmaradt; ps-en, steamen, meg minden ilyen gamer-tag helyen az a nevem máig, de inkább Mosó néven ismernek meg így is hívnak a haverok game közben. Jobban is szeretem.
Igen, amit írsz az tűpontos, engem is kiéget, főleg mert olyan alsó képességet választottam, hogy mindenki erősebb, ha engem nem bánt senki, de nem igazán tudom összehozni.
Igen, a Bone Spear nálam is nagy kedvenc volt, bár hozzád képest amatőr kis csíra vagyok dióban. Itt is használom, az az Essence-spender, meg azzal húzok először.
Néztem igen, de nem tudom... A CE lényeg a nagy bumm-bumm-bumm, nem tudom le akarom-e azt cserélni. Majd ránézek azért.
39 vagyok, ma nem leszek, eddig fun. Mondom, amit említettél, az zavar, hogy folyton rám akarnak az elején jönni, de majd valamit kitalálok.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Láttalak! És meg is akadt a szemem a "Mosó" néven. Care to explain?
Engem az zavart kicsit a D2 nekróhoz szokott világomban, hogy itt a D4-ben a csontvázaimat úgy kerülte ki mindegyik szörny, mintha nem is léteznének, folyamatosan mentek rám, a csontik meg csak utánuk menet tudták csapkodni őket. (Igaz, nem sokáig csontiztam, hamar beáldoztam őket a "holtak könyvében".)
Mondjuk megmondom őszintén, ha már summoner (és D2 nekró szóba került), akkor nekem ott a druida sokkal jobban adta (főleg amióta le tudod hívni egyszerre az egész állatfarmot, nem kell válogatni, hogy most maci legyen vagy valamelyik fajta farkas). D2-es Nekróból csakis a bonespear! (Van is a legutóbbi D2R etapomból egy 82-83 körüli bonespear nekróm, aki magatalálós létére behalás nélkül jutott el Hell Act5 kb. harmadáig. Ahol is megpihentettem, mert addigra már bennem volt kb. 4 hónapnyi D2R, és kissé belefáradtam...
)
Corpse explóból nézted a darkness skilles dot-os verziót? Én azt toltam egy idő után. Bár semmit sem látsz tőle, ahogy egyre másra robbantod a hullákat, úgy sűrűsödik a füst, de az egyedi robbantások dot sebzése az összeérő területeken összeadódik, így kellő mennyiséget robbantva brutál módon szívja már a szörnyek életét. (Én a D2-es karrierem alatt összesen nem robbantottam annyi hullát, mint itt mondjuk kb. 20 játékóra alatt. Kicsit uncsi is lett már, illetve a dot sebzés esetén ugye igyekszel úgy szaladgálni, hogy mindenkit belecsaljál a "sűrűjébe".)

Endure. In enduring, grow strong.
Tegnap csatlakoztam a mókához, a megszokott és bevált summon-nekróval, 23-as vagyok. Az én ízlésemnek túl aktív a kari, egy summonnekró csak corpse expló-kat toljon az én hitem szerint, de amúgy brutál fun. 

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 06:43
- Szét*** az ideg [5553]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]