A Sorcereremmel megcsináltam az összes neki való aspectes side dungeont, illetve meglett az összes Lilith oltár, valamennyi terület csutkára felfedezve. Még lenyomtam a WTIII-ra engedélyező dungeont is, így fejeztem be 55-ös szinten (egy hajszálnyira az 56-tól). Utóbbi dungeon különben nagyon-nagyon könnyű volt, bár gyanítom, hogy nem 55-ös szintű karakterekkel számoltak, hanem úgy vette a Blizzard, hogy nagyjából 40-50 között fogja befejezni a történetet egy átlag játékos.
Még belenézek az end game tartalomba a hétvégén, majd a szezon 1-ben indítok egy másik karaktert (rogue és druida között gondolkodom most, aztán lehet, hogy meglepetésre barbár lesz, noha az az osztály vonz a legkevésbé). Azért remélem, hogy nem kell mindent újra felfedezni (elvileg nem), mert ahhoz túl nagy a játék, és nem elég izgalmas/változatos ez a része, hogy ezt minden egyes alkalommal megtegye az ember.
Most azt érzem, hogy jól sikerült a D4, kifejezetten profi darab, de ez nem lesz akkora "szerelem", mint az első két rész volt, és kb. tizedannyi időt fogok beletenni, mint anno a 3-ba raktam. Azt, hogy nem klasszikus diablós játék, megértem, mert haladni kell a korral. (De azért kicsit sajnálom, mert én ott ragadtam, abban a korban.
)Endure. In enduring, grow strong.

