Fórum » Beszélgetés a játékokról
Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában?
Én is felfedeztem mindent és igyekeztem a legapróbb mellékes feladatokat is megcsinálni. De egy idő után elfogytak, így el is engedtem mindent és indultam a story lezárására. Nálam játékfüggő is, mert például BG3-ban már 107 óra környékén járok. Mondjuk ott képtelenség is mindent látni első végigjátszásra. 

135,5 óra volt, de én mindent is összeszedtem benne és megcsináltam az achievementeket is
Ugye ez annyit jelentett, hogy a befejezések miatt az utolsó küldetést többször le kellett tolni, de egyébként is cirka 120+ óra lett volna.
Sok függ az ember játékstílusától is, én rendre hajlamos vagyok elhúzni a játékokat.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Én csodáltam azokat, akik 150-200 órákat eltöltöttek benne. Nekem elsőre 60+ óra lett. Másodjára már jóval kevesebb. Ettől függetlenül mindkét alkalommal beszippantott a hangulata és nagyon éltem! Utoljára pár hónappal ezelőtt vittem végig és nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyjából pont olyan állapotban van, mint 2020 decemberében, kottára ugyanazokkal a bugokkal.
Talán a világűrbe kirepülő autók és a T formában földön csúszó emberek már nincsenek, bár én 3 éve se találkoztam velük, csak videón láttam őket. Mindettől függetlenül nagyon várom a kiegészítőt, előrendelős természetesen! 

Nem sokat késtem, ááááá...
Cyberpunk 2077
Egy valószínűsíthetőleg BAROMI HOSSZÚ utazás lesz ez, de ráérek...
Cyberpunk 2077
Egy valószínűsíthetőleg BAROMI HOSSZÚ utazás lesz ez, de ráérek...

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 21:54
- Helyzetjelentés [157639]
- 19:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8259]
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1617]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]