Járókelők segítettek mentőt hívni, 10 perc múlva ott is volt. Én meg addig telefonáltam a kollégámnak, hogy segítsen összeszedni a bringámat. Ránézésre semmi baja, még a váltókarokon sincs semmi.
Szerencsére fogalmam sincs, ilyenkor mit kell csinálni, meg merre hány lapát, most kezdem összeszedni magam. Munkahelyem tudja, háziorvost értesíteni kell, azt tudom.
Rendőrség is írt, hogy mivel súlyos sérülés, a Közlekedésrendészeti Főosztály lesz az eljáró szerv. Gondolom, majd egyszer jelentkeznek.
Mivel melóba mentem, így tudtommal munkahelyi balesetnek számít. Van is céges EÜ biztosításom, meg tényleg, saját balesetbiztosításom is...
Dark Archon
