Látod nagyon sok mindenben egyet értünk: például az Őrület határánt én is sokkal többre értékelem, mint a Ryan-t. És a Stalingrad c. német filmet is, mint az Ellenség a kapuk elött-öt. És a Das Boot-ot is, mint az U-571-et... stb. Tehát a valósághű mozikat a kasszasikernek szánt, - a szememben - szánalmas alkotásoknál.
A veterán kérdést ezek szerint félre értettem, bocs. De így is érdekel a téma.
Hál Istennek még nem voltam igazi háborúban. De amikor gyerek, kamasz és ifjú emberke voltam, akkor tagja voltam egy illegális cserkesz-csapatnak (vagy valami hasonlónak). Ezért aztán két dologból is megismertem a háború light verzióját: egyrészt a rendszer (kommunisták) üldöztek bennünket és úgy kellett élnünk, mint a kémfilmekben: nem telefonálhattunk, ha találkoztunk, azt teljes titokban, a barátaimmal nem mehettem végig az utcán, stb... Másrészt pedig nekünk megadatott az, hogy igazából táborozhattunk: vadkemping, semmi civilizáció, sár, por, szárazság (vagy épp ellenkezőleg, esővíz minden mennyiségben). Éhség, szomjúság, fáradtság, végkimerülés, stb, stb, stb... 24 órás folyamatos menetelés teljes menetfelszerelésben (ami a testsúlyom 20-40%-a volt), meg hasonló nyalánkságok. Ami persze - és ebben igazad van - össze sem mérhetők egy háborúhoz, de azért háború-közeli élmény az megvolt.
Én ezért hálás vagyok, hogy átélhettem ezt. És ha bármi bajom van az életben, csak arra kell gondolnom, hogy mindez fika ahhoz képest. És azért is hálás vagyok, mert ha nézek egy filmet és látom a szuperhirókat, akik mindig minden körülmények között faszagyerekek... akkor azért tudok röhögni egy jó nagyot.
