III. István halála után két öccse, a fiatalabb Géza és a már évek óta Bizáncban élõ Béla vetélkedett a trónért. Az anyakirályné Gézát támogatta, az elõkelõk választása azonban Bélára esett. A herceg egy Bizánccal kötött egyezmény értelmében került Konstantinápolyba, Mánuél császár lányának jegyeseként. Mánuél anyja I. László leánya, a Bizáncban szentként tisztelt Piroska volt, s a császárnak komoly tervei voltak a Bizáncban Alexiosznak nevezett Bélával. Mivel nem volt fia, megtette örökösévé, s gondoskodott ennek megfelelõ neveltetésérõl. Utóbb azonban Mánuélnak fia született, ezért ejtette Bélával kapcsolatos terveit, ám amikor küldöttség érkezett Magyarországról Béláért, támogatta rokona magyar királyságának tervét.
A hazatérõ Bélával szemben öccse, Géza alulmaradt a trónért vívott harcban, s bizánci számûzetésben halt meg. III. Béla (11721196) uralkodásának évei a továbbiakban nagyobb megrázkódtatások nélkül teltek. Pompás palotát emeltetett Esztergomban, több monostor alapításával járult hozzá a II. Géza idején megtelepedett ciszterci szerzetesrend magyarországi elterjedéséhez, s 1192-ben õ avattatta szentté I. Lászlót. III. Béla uralkodása mûvelõdéstörténetileg is kiemelkedõ: megindult a rendszeres franciaországi egyetemjárás , megszervezõdött a királyi kancellária, kibontakozott a hiteleshelyek tevékenysége. Uralkodása vége felé állították össze a Pray-kódexet, mely egyebek mellett fenntartotta a Halotti beszéd és könyörgés szövegét is.
III. Béla külpolitikáját kezdetben a pápasággal és a Bizánci Birodalommal való jó viszony egyidejû fenntartása jellemezte. Mánuél császár halála után azonban visszafoglalta a korábban bizánci kézre került Dalmáciát, s elõdeihez hasonló agresszív külpolitikába kezdett. Míg a korábbi évtizedekben vezetett oroszországi hadjáratok királyi házasságok révén teremtett dinasztikus kapcsolatok folyományai voltak, Béla fiatalabb fia, a késõbbi II. András számára akarta meghódítani a szomszédos orosz fejedelemséget, Halicsot. Ez csak rövid idõre sikerült, e cél azonban a következõ évtizedekben rendre felbukkant az Árpádok külpolitikájában.
III. Béla trónját idõsebb fiára, Imrére (11961204) hagyta, Andrásra apja beváltatlan keresztes fogadalma maradt. András herceg azonban inkább uralkodni vágyott, s ezért többször fellázadt bátyja ellen. Kettejük viszálya végigkísérte Imre uralkodásának néhány évét. Egyebekben mind a király, mind öccse a balkáni terjeszkedés érdekében vezettek hadjáratokat, Imre fel is vette a Szerbia királya címet. Halálakor kiskorú fia, III. László (12041205) lett a király, de csak névleg. A hatalmat gyámja, András tartotta a kezében, aki elõl hívei Ausztriába menekítették Lászlót, ahol a gyermek kisvártatva meghalt.
divide et impera
