Ide fogod csatlakoztatni a karaktereidet és a kastélyod egyre nagyobb és nagyobb lesz, egyre több különféle emberrel. Lesznek boltok, lesz fürdő, lesznek minijátékok, lesz könyvtár, és még sok minden, amivel el lehet szórakozni. Nálam néha volt olyan, hogy a történetbe nem is mentem, csak a kastélyomban járkáltam és minijátékoztam, vagy a karaktereimet kerestem meg a kastély területén.
Szóval még csak most jön a java. És szólok, hogy amint megvan a kastély már tudsz embereket csatlakzotatni, tehát ekkor nem árt újból átnézni az eddigi helyeket és beszélgetni az emberekkel, mert akiknek arcképük van, azok csatlakoznak!
Vannak akikkel csak beszélni kell és meg kell kérni őket, hogy csatlakozzanak, de vannak olyan emberek is akik kérnek valamit azért cserébe, hogy beálljanak a seregedbe.
De olyan is előfordúlhat hogy egy-egy ember nem mondja mi kéne neki, neked kell rájönnöd, ezek általában nehezebbek szoktak lenni, de majd ha nem megy akkor segítünk Neo-val.
És akkor még csak a kastélyról és a karakterekről beszéltem, amikor még elötted állnak a háborúk és a párbajok, tehát feltétlen élvezni fogod a játékot, ha már így az elején tetszik.
És akkor mi lesz miután elkezded a II. részt? Na ennek a fejtegetésével még ráérek törődni, addig is további jó játékot!

"Sometimes justice is just a word, but sometimes justice is also three feet of sharp steel smashing in your face."
