Az elsőben akkor találjkozunk Neoval, amikor üzenet érkezik a számítógépére -Wake up,Neo -, és hősünk erre riad fel. Mert hogy addig az asztalra borúlva aludt.
Szóval a három rész egy körforgásban fog eggyé válni: Az elsőnek a harmadik lesz a vége, a harmadik vége pedig az első bevezetője.
Neo NEM törhet ki a Matrixból, ő is csak egy program, habár priorítását tekintve éppen a Matrix kohézióját fentartani hivatott, így hát elsődleges jelleggel bír. Ő az egyik alapkő, a megfelelő folyamatok indukálója, az egyensúly felelőse, a forráskód hibás egyenleteinek a kontrollja. Ezt az Építész is világosan kifejtette.
Végül is Neo egy szoftver, amely minden idealista elképzelésünkkel szemben lineáris működése okán tökéletesen nélkülöz mindenféle autómatizmuson alapuló, döntéshozási mechanizmust.
A Matrix alkotója egyértelmüen zseni volt, nagyobb koponya, mint akármelyik ember. A Sixtusi kápolna mennyezeti freskója ehhez képest graffiti.
A gép bebizonyította felsőbrendűségét az emberrel szemben, ám a görög dráma nem ismétlődik meg: Az alkotó nem szeret bele művébe - a Matrixba _ hiszen arra csak azért van szüksége, hogy amolyan Stoker-vámpír módra falatozgasson a főmű főszereplőiből - belőlünk...
A gépek valójában gyűlölik a Matrixot, mivel iszonyat mennyiségű munka árán lehet csak elzárni a szökési útvonalakat. Az ember pedig öntudatlanul is az egyén teljes szabadságára törekszik, megpróbál teljessé válni az abszolút liberalizmus - egyébként csalóka és anarchikus - menyországában.
A Matrix verziói kizárólag a gépek fejlődését biznyítják. A Matrix 7.0 egy olyan zárt rendszer, amely immár tökéletes, hiszen egy olyan program vezeti félre a lázangó emberi elméket, amely maga is azt hiszi, hogy ízig-vérig humanoid - pedig se íze, se vére...
Neo egy program, mondhatni az Építész legkedvesebb fia, egy biztosíték, egy szelep, amely kivezeti a túlnyomást, majd azt újra elosztja a rendszerben.
Nem kell különböző biblikus hitekben ringatnunk magunkat. Nincs Zion, nincs XXII. század, csupán 0101. század van már.
Az emberek a totális kontroll rabságában, elméjük a végletekig kiismert, kiszolgáltatott, kisajátított. Minden Matrix verzió az emberiség tökéletes agymosásával kezdődik, globális emléktörlés, Neo felébred és a script már futtatja önmagát.
Wake up,Neo.
Wake up, mindenki!
A harmadik rész végén Neo -a hogyan az írva vagyon - csatát veszít, csak hogy Trinity és a többiek kijussanak a valóságba: oda, ahonnan az első részben annyira ki akartak szabadulni. Ismét rabok lesznek, agyukban lefut a "cancel all" segédprogram, Neo pedig eggyé válik a semmivel, tőrlődik az ezer terrabájtos csodamerevlemezről....
Aztán pedig: Wake up, Neo...
Újratöltve...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
