Igaz, még mindig nem tudom biztosra ki az a fiú, de a jelenlgei álláspontom szerint Grahf lehet. És szerintem Grahf és Fei között valami kapcsolat van, lehet testvérek.
Az is érdekes, hogy Grahf, Kahn és ??? honnan ismerik egymást. És gondolom Kahn tudta milyen erő lakozik Fei-ben ezért nem akarta átadni. De most úgy tűník újra rátalált Fei-re, de még az ereje nem elég, hogy véghezvihesse küldetését, az Isten elpuszítását.
Citan valóban nagyon sokat tud a világról, és ha a lenti mondatodat olvasom, akkor nem is csoda...
Tehát a Solaris-iaknak is egy céljuk van, és hogy ezt megvalósítsák biztos bármi eszközt bevetnének. Gondolom Citan-t bízták meg, hogy teljesítse feladatuk egyik felét, vagyis hogy férközzen Fei közelébe, és kerüljön hozzá minnél szorosabb kapcsolatba, vagyis, hogy Fei bízzon benne. Szerintem Fei valami nagy kulcsszereplője a játéknak, és hogy Grahf vagy a Solaris-ika elérjék céljukat, Fei-re van szükségük. Fei-ben valami hatalmas erő lakozik, amiről még ő maga sem tud, de mások igen.
Nah, ezek voltak az előzmények, most egy kicsit menjünk tovább.
Tehát ezek a jelenetek után a kalózok célpontjai lettünk és menekülnünk kellett a süllyedő járműből. Egyébként ez a Fiatal Mesteres elnevezés, ahogyan Bart-ot hívják, engem nagyon emlékeztet valamire.
Szóval menekülés, ahol nem nagyon néztem át a helyet, mivel nem akartam meghalni. Ha elsüllyedünk valóban Game Over? Vagy ha a pilléreknél leesünk? Még van mentésem ez a hely előtt, tehát ha van valami jó cucc a helyen, akkor még nem késő... Érdemes jobban átvizsgálni a helyet?
Ezután Bart-al akadunk össze személyesen, és Aveh katonának néz miket, valamiér nem szereti az Aveh-ieket.
Miután leestünk egy barlang rendszerbe, Citan és Sigurd érdekes párbeszéde következett, aminek is volt egy roppant érdekes része, amikor is Sigurd Hyu/Hyuga-nak nevezi Citan-t.
Hát nem tudom, de szerintem Citan-t mindenki ismeri az egész világban. Bár a kapcsolatukról szinte semmi sem derűlt ki, ezután egyből a barlangba kerűltünk, ahol is végre lehet Gear-el menni.
Itt vagyok most, itt mentettem.
Egy kérdés a végére: Gear-el harc alatt van egy ilyen opció, hogy Sepecial Options, de belépve nincs semmi... ez mire jó?
Még akartam valamit Elly-ről is írni, de most kiment a fejemből, nem baj, legyen legközelebbre is Xeno téma.
Különben is most jön a Forma 1, tehát mennem kell... 
"Sometimes justice is just a word, but sometimes justice is also three feet of sharp steel smashing in your face."
