28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Formula 1 (2004)



Írd ide hozzászólásod:

Warhawk
Warhawk [1146]
A csapatok nyerésre játszanak, ezt elismerem, ezzel nincs is gondom. A gond ott van, hogy maga a verseny viszont belőlünk él, ha nem is közvetlenül. Ha pedig nincs verseny, mert a Ferrari (de legyen ez akármelyik csapat, nem vagyok Ferrari gyűlölő - annyira ) gyakorlatilag a második körre behozhatatlan előnyt csinál, akkor az ember azt mondja majd, hogy minek fecsérelje erre másfél-két óráját, a második, harmadik helyezett nevét majd megnézi összefoglalóban. Csökken a nézettség (ami már így is erősen csökkenőben van, gondolom tudod), a befektetőknek nem lesz érdekük a befektetés, és szépen meghal az egész.
Mi a megoldás? Két megoldás jut kapásból az eszembe, ebből az egyik abszolút nem, a másik meg igen nehezen oldható meg.
Kezdem az utóbbival: hajtsanak rá a többi csapatok is a fejlesztésre. Ez persze így leírva szép, de látjuk, hogy nem sok eredménye van. Ott a BMW perverz orra és egyéb "korszakalkotó" ötletei, a McLaren kasztni alakításai. Lett valami hatásuk? Még nem vettük észre.
A lehetetlen megoldás pedig az, amit igazából a FIA próbálgatott elérni. Kérdés: Miért van, hogy a Nascarban pl mindig hatalmas versenyek vannak? (Eltekintve a tököm pici pályától) A szinte teljesen megegyező kocsik tömegétől. Van egy olyan gyanúm, hogy a FIA többek közt azért is vezette be az egy verseny - egy motor szabályt, hogy próbálják picit egységesíteni a motorok teljesítményét, így szorítva kissé összébb a mezőnyt - láthatóan sikertelenül. Szóval meg lehetne próbálni Mission Impossibleként gyakorlatilag alapból reformálni az egész versenyt, és csak kis részletekben különböző autókat versenyeztetni. Jó ötlet? Szerintem az. Megoldható? Tuti nem.
(Van egy harmadik megoldás is: Schumi monnyon le! Mert útálhatom mint a bűnt, be kell ismernem, nélküle a Ferrari nem lenne annyira jó, mit most.)

Szóval itt állunk most. Tény, legalábbis szerintem, hogy az első két verseny alapján nem várhatunk egy akciódús évadot (persze adja az ég, hogy tévedjek), sőt, talán nem túl légből vett gondolat, ha azt mondom, hogy szerintem megismétlődik az, hogy az évad közepén, kétharmadán világbajnokot avatnak. Még egyszer mondom, adja az ég, hogy csak a pesszimizmus beszéljen belőlem és ne a próféta!
Eric
Eric [20761]
Ez tévedés. Nem a Ferrari teszi unalmassá a Forma 1-et!!!
Ezt az egészet nyerésre játszák, ez az értelme.
Ha valaki nagyon jó valamiben, akkor nehogy már az legyen a hibás!
Hova jutna így a világ!

A többieknek kellene felnőni végre a Ferrarihoz!

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

william8
william8 [473]
Akkor is rohadt unaémassá teszi az F1-et a Ferrari. Pláne úgy, hogy utálom őket! Mert még ha szeretném? Akkor legalább jó lenne kedvem a futam végén. De így! Hát így nagyon szar!

William

Vissza

Fórumszabályzat