Aranyköpések!

Valahogy úgy gondolom, hogy a viccek és az élet humoros eseményei mind besorolhatók valamilyen kategóriába. A most következő kis "szalacsiság" az "értem én, hogy benzin, de mitül megyen?" kategóriába tartozik.

Pályakezdő tisztként, valamikor ’86 késő őszén megbíztak egy, a képességeimhez illő feladattal, leselejtezett Csepel teherautókat kellett kihordanunk egy D-566 (Zagyva) autómentő darus vontatóval a vasútállomásra, majd vagonra rakni a haditechnika eme kiérdemesült gyöngyszemeit. November második fele volt, +2 fok és felváltva esett hó, havas eső, eső. Kb. az ötödik fuvarról jöttünk visszafelé, jócskán elmúlt dél és még mindig ugyanaz a kis görnyedt, dagi, mulyán vigyorgó cigánygyerek állt a kapunál, akit reggel óta végig ott láttunk. Teljesen el volt ázva, talán már a tökéről is csepegett a víz. Kiszóltam a kocsiból a kapuügyeletes őrmesternek:
" Miért szívatják ezt a katonát?"
" Nem bírunk vele mást csináltatni, " mentegetőzött az ügyeletes. " Se írni, se olvasni nem tud, nem ismer névről senkit, még telefonálni se tud. Igazi "elit katona".
" Nem is igaz, " kelt saját védelmére a kis fickó. " Telefonányi aszt tudok. Cseng, felveszem, oszt beleszólok, haló. Igaz-e Szabó? " fordult megerősítésért a társához. A másik helyettes nem kívánt állást foglalni, csak ennyit mondott:
" Szakácsnak hívnak, de mindegy.
" Persze, felveszi a telefont, de hívni nem tud vele, " magyarázta az őrmester.
" Aszt is meg tunnám tanúnyi, ha akarnám, " bizonygatta a kis legény. " Csak aszt nem értem, minek gyugdossák az újjukot abba a lyukacsos izébe, " mutatott a telefon tárcsájára.