Part 1
Nos, fórumtali:
Nagynehezen megérkezek a keletibe, kimegyek a főbejárathoz, ahol nyüzsögnek a 18-23 évesekből álló csoportok, így küldtem SMS-t valakinek, hogy ismerjen fel. Felismerés után voltunk ketten.
(Másr most előre leszögezem, hogyha a neveket keverem/nem írok nevet az azért van mert szar a névnemóriám. Arcról tudom, hogy ki ki, de nevet már nem tok párosítani a névhez, szal a képet amit kirakok, és valaki felismerné magát rajta az írja meg, hogy kicsoda, és hol helyezkedik el)
So, vagyunk ketten, és 30 percenként jön egy új emberke. Addig is dumálgatunk erről, arról, gameket nézünk. Mikor 11 kor végre összegyűlünk mind az 5-en eldöntjük, hogy olcsó (ingyenes) helyre megyünk, aliasz westend/vesztend terasza. Kb 20 perc alatt ott vagyunk. Ott kiülünk, és dumálunk egy órát. Elég kevesen voltak, ahhoz képest, hogy szombat van, és bevásárlócenter A témák: FF10. Nos, én kb ezt szűrtem le a párbeszédekből:
A emberke mondja:Megyek, jön a 12-edik aeon (vagy sin, mit tomén, olyan megabrutálállat lény), nekieset, egy ütésre lecsap. Pedig van vagy 30K HP-m, és már 24 órát tápoltam. Hogy szedjem le?
B emberke mondja: Előbb elmész ide, kinyírsz 60db ezt, meg 100-at összeszedsz ebből, ezt hozzácsatolod a megabrutálállat pusztító fegyverhez, és úgy ha odamész, rácsapsz egyet 2millió HP-t sebez, azt egy ütéstől megdöglik . A másik út, hogy elmész blitzballozol olyan 500 meccset, megkapod a szuperállat fegvert, és azzal már 2 csapással elintézed.
A emberke mondja: Aha, már értem. És ha elmennék X-be összeszednék 200 db ezt, 60db azt, azért kapot 1 ezt, azt ezt elcserélem ZZ helyen arra a tutiállatszuperbrutál fegyverre, amihez hozzácsatolom a megatutifruti pusztítót, és a megaszuperbrutalitusz killusz pajzsal mennék? Így 30000-ret csapok, és GG 40-szer csap egy körben ha jj fel van téve, így 30KX40-et sebezek. Persze ez beletelik vagy 30 óra tápolásba. Így a 300-adik játékórában már kinyírhatom a 10-edik megabrutálállatrejtett szörnyet, és már csak 5 van hátra .
Hát . Nem tudom. Nálam ez már nem FF, hanem egy számháború és tápolás özön tök elment tőle a kedvem. Lehet jó a grafikája, de én gyűlölök tápolni. 30 perc után unom, ha csak harc van, és nem megy a történet.
Szal ha lenne rá lehetőségem, már akkor sincs kedvem gammelni vele. Ráadásul nincs normális világtérkép, pedig imádok röpködni fel alá egy földbolygón
FF11: Elfilóztunk, hogy is van meg mint is van. Szal állítólag van egy bazinagy térkép, és mindenki ott rohangál, és vannak küldetések. Na, akkor ugyebár, a magányos farkasoknak semmi esélye. Az ember nagy nehezen bejut egy csapatba, és nyomulnak. Mondjuk valakit kiütnek, a többiek meg nem élesztik fel, mert sajnálják a phoneix downot. Persze ez ismerősökkel nem fordúlhat elő, viszont elég nehéz tartósan egy csapatot összehozni, akiknek egy időpontban jó több órára.
Ekkor jön a legnagyobb poén. Mondjuk megy Cloud barátunk az erdőbe, és nekimegy egy szörny. Norad2 bácsi arra sétál, és látja, hogy Cloud bajban van. Leül egy fa tövébe, és nézi ahogyan szenved a gyerek, és beletapossák a földbe. Felkel, odamegy, és simán leveri a már elgyengült szörnyet, bezsebeli a pénzt, tárgyakat. Majd odamegy Cloud elvtárshoz, aki várja, hogy felélesszék. Cloud megszólal: Élessz már fel te fasz. Nem látod, hogy kiütöttek Norad2: Whahahahahaaaaaaaaaa ezzel továbbmegy, és a képernyő sarkából látja, amint a debreceni kisfiú szítkok árját zúdítja rá, miközben a foteljából nagyban röhög

És ugyanezt teszi a többi arra tévedő játékos is, mert 100%, hogy senki nem fogja a másikra pazarolni a phoneix downját, még akkor se, ha tudja, hogy magán majd úgy se tudja használni
Anime:
Nos, egy halom animéről tárgyaltunk minden kategóriából. Aszem Eva nem volt pont. Majd ha Odinkát is elengedik
De megbeszéltük mi a különbség a robot, a mech, és nagy páncélozott, félig élő, félig szerveslények (pl esclaflower) között.
Közben volt nagy poénírtás is. Kiderült, hogy eddig csak én láttam végig a Csillagkaput, és valaki rákérdezett a végére. Én nem akartam, de erősködtetek, hogy mondjam el mi lett a vége, így lelőttem az egyik legnagyobb eseményt, aminek sokkoló hatása nem maradt el, így a többit már nem is mondtam. +Már nincsen hátra túl sok rész. Tessék megnézni!
+Valaki mondta, hogy valahogy neten át néz animokat egy csatornán AZZONAL JELENTKEZZEN AZ ILLETŐ RÉSZLETES LEÍRÁSSAL!! MIVEL? HOGYAN? HOL?!?!?!?!
Cloudot is kitárgyaltuk (Hehe, Cloud egy jótanács: ne gyere el védőfelszerelés és testörség nélkül egy talira se
+hozd el a tajkártyádat)
Asszem ő az egyetlen akit többen utálnak mint kedvelnek. Vagy tévednék?
Szerintem mindenki titkon remélte hogy eljön, és hozott neki meglepetést. Nálam spec volt kötél, smirgli és húsvágásra alkalmas eszközök.
Nah, hogy szünetet tartsunk levonultunk a médiamárkba, ahol vettünk egy ps-es memóriakártyát, ami igen nagy tortúrán ment keresztül ezekután
Én egy GTA2-t és egy Shogunt vetem. (Hogy dögölne meg. Hazajövök, felrakom, elindítom, de nem megy. Megnézem a readme.txt-t és mit írnak? NOT SUPPORTED BY WIN2000 / NT) Így NEM MEGY AZ XP-n!!!!!! Hogy az a !+/+%/=%/(+%/!=/%!++VNB( B+!RQ!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
Most lázasan keresek valami megoldást, de semmi siker. Simán utálja az NTFS fájlrendszert, éppúgy mint én ..
Majd látogatást tettünk egy élelmiserboltba, majd vissza a tetőre.
Kiderült, hogy anime klubb, de akkor még csak páran voltak
Hú, most abbahagyom, mert fáradt vagyok. Majd fojtatom, de aludni is kéne munka előtt
(remélem elég részletes vagyok
)OTAKU
