28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Final Fantasy



Írd ide hozzászólásod:

maedon
maedon [259]
Fórumtali: Mivel én csak 1 napig voltam a talin ezért először én számolhatok be róla. Mivel én érkezzte legutoljára és én távoztam elsőként a teljes történetet majd más részletezi.
Jesse házában voltunk Ajkán. Jelen volt természetesen Jesse, aztán ott volt Yuber, Zizz, Merma és Shiva, meg persze én.
Szóval én péntek este érkeztem, amiről lemaradtam az a délutáni tollaslabdaparti volt, aminek csak a következményeit láttam Zizz csuklóján, ami kissé dagadt volt és "jegelni" kellett. Erről gondolom a többiek többet írnak majd. Este kezdetét vette a harc. Dead or alive3 mérkőzés kezdődött Merma irányítása mellett ami jó pár óráig tartott, majd Soul Callibur2 (gamecube edition) került terítékre. Merma itt is az élre tört Kiliket irányítva, de Zizz talált rá "orvosságot" Talim személyében. (Ha nem lenne tiszta: Kilik és Talim SC2 karakterek ) Az átvirrasztott éjszaka során kb hajnal 5kor még sok került egy FF7 indításra német verzióban, amitől én a párnába haraptam. A 11 órás ébredésemkor a tévén a DOA3 demózgatott, felteszem hajnalban Merma még edzett egy kicsit hogy ne kapjon ki Shivától a szombati nap folyamán ismételten megrendezett bajnokságon. Szombaton volt még egy ajkai városnéző körút ahol páran a város jelentősebb játszótereit tesztelték, erről vannak képek is. Anime is terítékre került az "X" első részének személyében, ami nekem nagyon be is jött, amint tudom meg is szerzem a teljes sorozatot. Persze beszélgettünk sokat a játékokról, animekröl, a fórumról, fórumosokról (Cloud is szóba került ) és minden másról. Hajnalban azért a fáradtság közepette az erotika is előkerült, de csak Merma piszkálta a társaságot, főként Shivát férfias megnyilvánulásával (Bocs Merma ) Képek is készültek szép számmal, ezeket majd felteszem a netre. Zizz a "Gundam-feeling" betegséggel küzdött, két nap alatt 82%-ra teljesítette a játékot, ami nem tett túl jót amúgy is beteg csuklójának
Vélemény: Szerintem nagyon jól sikerült a buli, de mivel nem voltam ott a korábbi talikon nem tudom összehasonlítani velük. Remek volt a légkör, lehetett játszani mindennel, Jesse-ék háza jól fel van szerelve konzolokkal és tévével Jó volt nézni a többiek hülyeségét az eye-toy kamera előtt is Bánhatja aki nem jött el!
Ezúton köszönöm meg Yubernek is a FF9 4.cd-jét: kösz Yuber!
Sok dolgot tudtam meg Merma-tól a cg-animációról, a képekről, animékről és sok sikrt kívánok neki a továbbiakban céljai eléréséhez! Jesse-nek köszönet a tali helyéért, az "ellátmányért" és a játékokért! Zizz, vigyázz a kezedre, még később kelhet a FF12-höz mindenképp, addig is: Gundam Rulez!
Shiva pedig TUTI csaj! Kár hogy nem sikerült kifektetnem egyszer sem, úgyértem a DOA3-ban Sok sikert a japán nyelvhez!

Kicsit hosszúra sikeredett, de még a többiek is beszámolnak gondolom, még részletesebben.

" Feel my pain ! Come Anima ! "

Vissza

Fórumszabályzat