Az most talán a kedvenc filmem, sőt, kedvenc második VH-s filmem, még régi Pearl Harbour-t is letszította trónomról. Nagyon érdekes és rendkívűl magávalragadó és megható, drámai film az un. Békaugrás hadműveletről, egy sziget elfoglalása a tét, nincs mit bombázni, nincs mit robbantani, a nyers katonai előrenyomulás a japcsik kiírtásának a receptje. Erre az öngyilkos feladatra nem kevés jólképzett katonát, hanem éppen elég, ahogy, úgy képzett emert szednek össze. Bűntetőszázadnak hívják ezt, az ő feladatuk a Domb meghódítása.
A film nagyon emberközeli, sőt, inkább lélektani dráma háború tükrében, mint háborús film. Több ember gondolatmenetéről szól a film, miközben életre-halálra küzdenek a Dombért. Nem az a lényeg, hogy be veszik e, hanem az, hogy túl élig e. Nem az számít, ki hogy képzett, ki a gyorsabb jobb, hanem az, ki éli túl. Ki határozza meg, hogy kinek kell elvesznie és kinek nem? Ez egy kérdés a filmből, a film sok kérdést megfogalmaz, és a válaszokat ránk bízza. Itt nincs rossz és jó oldal, itt parancs van és ártatlan katonák, akik nem is tudják miért, de egymást írtják. Egy nagyon jó film az őrület határán.
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
