Főhősünk annó a Plutó körül keringő űrbázison összetűzésbe kerül a főnökeivel -katonai rendészet - mivel nem hajlandó szemet hunyni a különösen ritka, csak a Plútón található Xergon nemesfém csempészete fölött. Az egyik ilyen, a Földre induló szállítmányt akarja megakadályozni és az űrállomás beli batárnőjét otthagyva a kikötőbe indul, hogy letartóztassa a csempészeket.
Hajsza kezdődik, ám a csempészek kereket oldanak - elég brutális, mivel aki az útjukba kerül, azt legyakják a nagy sietségben - és így fel tudnak szállni az űrhajóval. A főhős beállítja a égvédelmi rendszert a hajóra, ám ekkor a csempészek góréja közli vele, hogy a barátnője is velük van, szal nem kéne emberkedni. Főhős megrémül, de már késő, az autómata rendszer kilövi a távolodó gépet.
Tárgyalás és meghurcolás után küldik a Marson található UAC bázisra, ahol érdekes dimenzió kísérleteket folytatnak a koponyák.
Az egyik ilyen kísérlet balul sűl el - azaz bizonyos csoport szándéka szerint, így egy idegen dimenzióból szörnyüséges lények kerülnek a Marsra.
A főhős nekilát a dolgának, meg kell tisztítania a bázist a pokolfajzatoktól és segítenie kell a bázison rekedt túlélőknek.
A kis csoport elindúl, hogy megtslálja a módját annak, hogy bezárják a d-kaput.
Amior ez megtörténik, kiderül, hogy ez a dimenzió valójában a pokol... Főhős engedve visszatérő rémálmainak elhatározza, hogy kiszabadítja halott barinőjét a poklból és nekivág. Találkozik magával a sátánnal is. Barinő a mennybe megy, főhős visszatér a saját téridejébe. Kiderül, hogy nem csak a Marson nyilt meg a kapu, hanem mnden olyan bolygón, ahol volt erre alkalmas szerkezet, így a Földön is. Főhős űrhajóba pattan néhány társsal együtt és irány a Föld.
Continued...


Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg