a Chessmaster megnyitás-adatbázisa az jó dolog, de a kvíz-részben van egy pár nem túl hasznos dolog.
A legjobban viszont úgy lehet tanulni, ha játszol... méghozzá a Chessmaster ellen (vagy valamelyik olyan ellenféllel, amelyik min 2500-as szintű). Persze kifejezetten tanulásra / elemzésre a Chessbase programjai akkor is jobbak, és erősebbek is, mint a Chessmaster.
Ha netán elver a gép, az nem baj, nem szabad idegeskedni... játszol-játszol, jó sokat és szépen észrevétlenül is eltanulod majd tőle a megnyitásokat, aztán ha még többet játszol, akkor egy idő után az is kezd majd körvonalazódni, hogy adott állásban mire játszik... és pont az a jó benne, hogy a gép nem hibázik, "tökéletes" ellenfél, tehát mindig a legjobb formádat kell hoznod, hogy legyőzd vagy küzdhess a remiért (vagy hogy tisztességesen helytállj). Mivel nem lép marhaságokat, rá vagy kényszerítve, hogy gondolkozz, és ettől fejlődik az ember... a megnyitások is sokkal mélyebben rögzülnek, ha a lépéseket megértve, a hibáidból tanulva jegyzed meg őket, mintha értelmetlenül bemagolod a legutolsó, leghosszabb varit is.
Ha téged 2000 körüli élővel rendelkező ellenfelek 10-ből 9-szer vernek, akkor először az 1800-as, majd a 2100-as szintű Josht ajánlom, mert kiegyensúlyozottan játszik.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Jön a tizedik sakkmester (Hírek)
Ismerős a szituáció...
Nekem mondjuk a 9. rész van meg. Időnként játszom vele, mondjuk nem megy túl jól, mert a 2000 körüli élőpontszámmal rendelkezők úgy 10-ből 9-szer levernek. A fő gond az, hogy szinte mindig elnézek egy-egy lépést, ami után néha (ha nagyon bosszant) gátlástalanul visszaléptetem a bábukat, de persze ez csalás, a valós életben ilyet nem lehet csinálni.
Ajánlom egyébként figyelmedbe a játék oktató részét. Nem a legizgalmasabb dolog tucatszámra teszteket megoldani a különböző szituációk kezeléséről, de közben a megnyitásokról pl. kapsz jónéhány alapvető infót, olyan szinten, hogy az érthető még az olyan mezei "nyomottaknak" is, mint amilyenek mi vagyunk...
Ezenfelül van egy külön rész a játékban, ahol rengeteg megnyitást lehet végignézni a különböző kombinációs változatokkal és ezek alkalmazásának a gyakoriságával együtt.

Endure. In enduring, grow strong.
na most lett elegem ebből a fasszopó játékból. ilyen béna geci tetü faszt mint engem. unom,h mindig elnézem,és emiatt bukóm a bábukat. csicskajáték aSÚFOJ WQEÁTÖ9EBN5ÚÖ4SZBND 

thx. de egyelőre szeretném megérteni a megnyitások lényegét,aztán jobban belemélyedni 

ok, utánanézek hamarosan.... mellesleg ha tényleg érdekel, akkor a Kállai féle könyv igen erősen ajánlott, mert abban részletes kielemzés van, mellékvarikkal, stb.
Persze nyílván el kell olvasni
enélkül elég bajos, szóval kell rá időt szánni, persze én, aki naponta 6-8 órát sakkozik, könnyen beszélek.
de ha szerzel egy Shreddert vagy egy Deep Fritzet, akkor tudok neten is segíteni megnyitásokban, magyarázva természetesen.

naná,h érdekelne!
köszi a könyvajánlót,lehet meglepem vele magamag karácsonyra.de,h mikor fogom elolvasni ...
köszi a könyvajánlót,lehet meglepem vele magamag karácsonyra.de,h mikor fogom elolvasni ...
Ha mélyebben szeretnél megnyitásokkal foglalkozni, akkor vedd meg Kállai Gábor nagymester "Megnyitások könyve" c. munkáját....ez nem túl drága, én még annak idején, mikor elkezdtem sakkal foglalkozni, 1100-ért vettem, most sem kerül sokkal többe. Ha csak felszínesebben érdekelnek a megnyitások, akkor ahhoz elég egy sakkprogram is (pl. a Chessmaster).
nem is rossz ötlet
csak nem igazán van időm olvasni
mondjuk ebben a játékban közben megtaláltam,h van vagy 40 féle megnyitás és az az ellen alkalmazható védelem, plusz majdnem mind1iknek van tovább vitt lépése.. csak angolul

Mr. Proper, erre valo a konyvtar

nem teljesen idevág,de azért mégis.
ki tudna nekem linket sakk megnyitásokra? mert van egy csomó megnyitás(caro-kann védelem,katalán vezércsel,vezérindiai etcetc..)aminek érdekelne az egész lényege,lépései. keresgéltem neten,de csak olyan oldalt találtam,ahol könyveket ajánlanak. és hát azért 6-7ezer forintot nem vagyok hajlandó kidobni egy könyvért.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]