egyik ismerősöm szerint,aki bár nem szereti a keresztény vallást,sőt, minden vallást utál,még ő is sajnálkozik.
viszont Ő mondta,h annó,azért választhatták meg(többet között) II. János Pált,mert igen erősen bírálta,és fel is lépett a kommunizmus ellen.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
2005.04.02. - Meghalt II. János Pál pápa őszentsége
Nem szeretem az ilyen "hardliner" kifejezéseket...
Ha úgy vesszük, akkor II. János Pál is "hardliner" volt, mert következetesen ragaszkodott azokhoz a felfogásokhoz, elvekhez, kinyilatkoztatásokhoz, amelyeket az egyház - már évezredek óta - képvisel. Fiatalabb éveiben keményen fellépett a kommunizmus ellen, és még a közelmúltban is következetesen kiállt az egyház álláspontjáért pl. az abortusz és az eutanázia. Én mindig tisztelem azokat, akik következetesek az elveikhez.
Lehet nem szeretni az egyházat, de mivel egy olyan erkölcsi, morális alapokra támaszkodik, amely évezredekkel ezelőtt alakult ki, és ami azóta sem évül el, és nem is fog soha, ezért az a véleményem, hogy az egyre inkább szélsőliberális, "mindent szabad"-felfogást hirdető, internacionalista után globalistába forduló "modern" világgal szemben (amely körömszakadtáig próbálja a keresztény elveket elavultnak, középkorinak beállítani - ezáltal totális győzelmet aratni) az egyház az, aki felveheti a harcot a morális értékekért, az erkölcsért, és a szeretet és a tisztesség előrébbvalóságáért.
Természetesen mivel ezt a szervezetet is emberek képviselik és vezetik, ők is követhetnek el (sokszor igen súlyos) hibákat, még akár maga II. János Pál is. Ebbe kapaszkodva próbálják lehúzni a vizes lepedőt az egyházról, és próbálják visszadegradálni valamilyen jellegtelen hajbókoló közösséggé. Más esélyük nincsen, mert azt soha nem fogják tudni bemagyarázni és elhitetni, hogy azok az évezredes eszmék, amire az egyház épül, azok ROSSZAK. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezekre épül az emberi kultúra jelentős része, de legalábbis az európai mindenképp.
Én az új pápától igenis elvárom, hogy nagyon keményen képviselje az eddigi egyházi álláspontokat, és ne menjen bele megalkuvásba a "modern", liberális világgal szemben. Mert ha ez megtörténik, akkor az egyház elveszíti erkölcsi és morális iránymutató pozícióját (ugyanis EZ a lényege az egésznek!!!), és visszadegradálódik egy jelentéktelen szintre. És ezzel az erkölcstelenséget, elvtelenséget, alantas élet és -javak hajszolását, "légy a magad istene"-felfogást hirdető világ győzedelmeskedik - örökre. Ha ez mégis megtörténne, akkor úgy számítom, hogy abban a pillanatban az emberi faj megindult a totális erkölcsi és fizikai pusztulás és összeomlás felé, megállíthatatlanul.

Sokat véghez vitt és jó ember volt.
Nem vagyok vallásos, de a világ szarabb hely lesz nélküle (főleg ha valami "hardliner" követi.)

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]