Az emberiséget a kíváncsiság és a kísérletező szándék emelte ki az állatvilágból, persze akadtak vakvágányok, az alábbi történet is efféle kisiklásnak mondható.
Egy kaliforniai farmer arra volt kíváncsi, vajon valóban meggyullad-e tehenek emésztési melléktermékeként keletkező bélgáz. Feltehetően a kocsmában folytatott erről magasröptű eszmecserét más szakmabeliekkel, és ettől jött meg a kísérletező kedve.
Meg kell hagyni, kellő tudományos felkészültséggel fogott neki a kísérletnek. Így megvárta, míg tehenei kellőképpen telelegelték magukat, majd a bélgázok távozásának árulkodó hangjaira figyelve lesben állt az egyik békésen kérődző jószág hátsó fertályánál. Mikor az állat belsejéből a szellentést előre jelző és általa már jól ismert hangokra lett figyelmes, meggyújtott egy gyufát, és a tehén hátsójához tartotta. Még elégedetten konstatálhatta a kísérlet teljes sikerét, mellyel bebizonyította a már régóta el nem döntött hipotézist, miszerint a kérődzők szellentése is éghető. Az ezt követő éles villanás után már senkinek sem adhatta tovább felfedezését, a további részletek már a halottkém jelentéséből derültek ki.
A kísérlet túlzottan is jól sikerült, mivel a szerencsétlen tehén a szó szoros értelmében felrobbant, a farmer pedig súlyos égési sérüléseibe halt bele.
Bármily hihetetlennek is hangzik mindez megjegyezzük, nem ez volt az egyetlen hasonló eset. 1979-ben egy angol állattenyésztő robbantott fel egy hasmenéses tehenet, mikor gondatlanul rágyújtott és az állat körül felgyűlt metángáz belobbant.
[Nice]
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."