Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Half-Life 2: Episode One
Bizony, szerintem is eszméletlen szép az Oblivion-ban a HDR. Nem úgy mint ebben. Ránézek a falra aztán szabad szemmel látom ahogy elhalványul a megvilágítás. Valaki próbálta már HDR fényben a zseblámpát? Nevetségeses felerőssíti a HDR-t.
Pont hogy az Ep. One-ban tünik nekem erőltetettnek a HDR, annyira átlátszó, hogy direkt olyan dolgokat raktak előtérbe, hogy vakítson a HDR.
Az Oblivionban nagyon szuperül megoldották, 80-90 óra játékidő után fel sem tünt, annyira hozzászoktam. Volt, hogy (a játékban) napokig nem volt semmi villongás (eső, köd, sötétség), aztán amikor egyik reggel kitisztult az ég, az valami csodálatos látvány volt.

---
sourceengine által produkált dynamic shadowt én még nem láttam.
oblivion féle hdr meg kb abból áll, hogy minden foszforeszkál fényforrás helyétől függetlenül, gusztustalan.
episode 1-ben szvsz fokkal igényesebben meg van oldva, de ebbe bőven belejátszik, hogy valve-os fejlesztők hova pakolták és hogyan a fényeket, nem csak beledobták hogy "nesze hdr essélhasra".

Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)
biztos, hogy nem sm3mas a HDR, mert én egy laptopon játszom 512DDR-rel és ati X600-zal és 2szeres AA-val minden fullon szalad. Zökkenőmentesen. És szép a HDR is.
Amúgy szerintem a Half Life 2 motor produkálja jelenleg a legszebb textúrákat én havernál láttam fullban Quake-et és Doom-ot, szerintem sokkal gyengébb a színvonal, mint ennél a motornál. Valós idejű árnyékokat ez is tud. Amúgy van valami életbevágó különbség a HDR 2.0 és a HDR 3.0 között? Mert én láttam fullon az Oblivion-t és az ottani, meg az Episode One-beli között nem látok különbséget...

"Jeti, add ide a bőröd!"
itt lazán megy hdr aaval
azért mondom, hogy ez sztem nem az sm3-as hdr
csekkdisz
azért mondom, hogy ez sztem nem az sm3-as hdr
csekkdisz
Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)
Nekem nem voltak textura hibak!
Az elozo hszre reagalava meg: ez a grafika ronda lenne? Nem tudom hol elsz te? Ez meg mindig qrva jol nez ki. Persze nalam max gafikan volt kiveve AA-t ugye a HDR miatt.
Az meg, hogy a ilyen fizika van a jatekban eszrese veszed mert jatek kozoben megszokad de nagyona nagy dolog, hogy szinte "el" minden. Probald csak ez utan a q4-et pl. A grafika se lesz nagy szam a sok fem kozott meg tul "halott" benne minden...

Hiába, ha az egyetlen hang lakásodban a merevlemez olvasófejének percegése, hiába, mert nincs csajod...
nemlehet hogy ezek a textúrahibák csak a warez verzióban jönnek elő? 

Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]