Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Több évnyi kemény fejlesztési munka után, 2005-ben jelent meg a Guild Wars című online szerepjáték, amely aztán gyorsan belopta magát a játékosok szívébe. Sikeréhez persze hozzátartozott az is, hogy a klasszikus MMORPG-kel szemben itt elég volt megvenni a programot, és havi előfizetési díjat már nem kellett fizetni érte. A folyamatosan növekedő taglétszámhoz azért kellettek újdonságok is, amelyet a már kiadott két kiegészítő próbált szemléltetni, de jelenleg is dolgoznak egy harmadikon, és lesz második rész is. A kalandozók száma pedig közben igen becsületes szintet ért el, hiszen tavaly decemberben már hárommillió doboz fogyott el, most pedig újabb rekordról számolt be az NCsoft: a Guild Wars család a napokban átlépte a négymilliós eladott példányszámot.
