Egyre nagyobb lelkesedéssel várja a gamer közösség, hogy úgy igazán bemutatkozzon az id Software új játéka, a Rage, amely grafikájával és hangulatával igencsak reményteljes alkotásnak tűnik. Sajnos a videók mellett nem sokat lehetett olvasni a játékmenetről, most viszont néhány új információ is kikerült róla. A fejlesztők elmondása szerint, bár a stílus mindenképpen a klasszikus FPS-ek vonalát követi, azért számíthatunk néhány extra lehetőségre is, úgy mint inventory-ra (hátizsák jelleggel), vagy épp páncélzatra, sőt valamilyen szintű kereskedelem is be lesz építve. Mind konzolon, mind PC-n lesz kétszemélyes kooperatív funkció, ez viszont nem a sztori alapú egyjátékos módba kalauzol el, hanem egy külön részlegbe. Ahogy már a videókon is megfigyelhettük, a Rage-ben nagy hangsúlyt kapnak a járművek, ezek egyrészt az utazás miatt, másrészt adrenalin fokozás végett kellenek, de co-opnál is használhatóak, ilyenkor az egyik játékos vezet, a másik pedig a fegyverzetet kezeli. Persze az sem lebecsülendő, hogy akár gázolni is lehet velük... Azt viszont az id már most elárulta, hogy ne egy klasszikus nyitott világgal számoljunk, küldetéseink ugyanis valamennyire lineárisak lesznek, és vér sem fog patakokban folyni, hogy a játék minél kedvezőbb besorolást kaphasson a korhatár tekintetében.
Most pedig lássuk az új videót, amelyben Carmack nyilatkozik, de nem csak az új projektről, hanem általánosságban a jövőről is.
Rage - videó, részletek
Carmack interjú, és részletek a Rage-ről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Rage
Platform:
Fejlesztő: id Software
Kiadó: Bethesda Softworks
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2011. október 7. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
