A tavalyi Guitar Hero verseny után a Guitar Hero: Metallica közelgő megjelenése kapcsán a BSC ismét bajnokságot hirdet, melyre háromfős csapatok jelentkezését várják. A május 26-án, kedden megrendezésre kerülő verseny helyszíne ezúttal a Duna Plaza Saturn áruháza lesz. A bandák egy gitárosból, egy dobosból és egy énekesből kell, hogy álljanak, nevezési díj nincs, regisztrálni pedig a ghm (kukac) bsc.hu címen lehet előre, valamint a helyszínen a hostess lányoknál. A győztes csapat mindegyik tagja kap egy Guitar Hero: Metallica gitár csomagot (a szoftver mellé egy drótnélküli gitár van benne), a második helyezettek a játékot kapják meg, a harmadik díj pedig ajándékcsomag lesz. Emellett minden fellépő GH: Metallica pólót kap ajándékba. Délután 2-től várják az érdeklődőket a helyszínen gyakorlási lehetőséggel, este 6-tól pedig elkezdődik a verseny, mely során a játékban kapott pontszám mellett a zsűri értékeli a színpadi koreográfiát és a banda külső megjelenését is, így akik esetleg nem annyira profik a játékban, még meg is nyerhetik a bajnokságot. Ja, és vigyetek magatokkal rajongókat is!
Guitar Hero: Metallica verseny a Duna Plazában
Ismét háromfős csapatok nevezhetnek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Guitar Hero: Metallica (PS3)
Platform:
Fejlesztő: Neversoft Entertainment
Kiadó: Activision
Forgalmazó: BSC Kft.
Megjelenés: 2009. május 29.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Days Gone Remastered teszt – Szebb napokat látott
- 2. A Clair Obscur: Expedition 33 készítői megszólaltak végre a DLC-tervekről
- 3. A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb
- 4. DOOM: The Dark Ages teszt – Fabula originis
- 5. The Precinct teszt – „A rendőrmunka nagyon durva ééés veszélyes.”
Legfrissebb fórumtémák
- 16:25
- Disney+ Star Wars [541]
- 11:08
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44121]
- 23:49
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2492]
- 21:25
- Coming Soon! [9077]
- 19:39
- Jött a szomorú hír a Marvel rajongóknak – a Marvel 1943: Rise of Hydra idén már biztos nem jelenik meg [hozzászólások] [1]
- 18:52
- Mandragora: Whispers of the Witch Tree [35]
- 13:19
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1489]
- 10:35
- GG - GameGuess játék [886]
- 09:36
- Hidegháborús taktikázással és sosem látott realizmussal hirdetik az Afterconflictot [hozzászólások] [1]
- 15:13
- Moderátoroknak [17366]