28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szabadidő

Sikeresen zárt a Balaton Sound

94 ezer látogató a négynapos fesztiválon.

Írta: Dino 2 hozzászólás

A második naptól teltházas volt az idei Balaton Sound fesztivál, melyre összesen 94 ezer látogató volt kíváncsi Zamárdiban. A résztvevők mellett a fellépők is elégedettek voltak, az Orbital például úgy nyilatkozott, hogy "Ilyen szép helyen még nem játszottunk", a japán Kyoto Jazz Massive pedig a közönségről mondta, hogy ilyen vibráló hallgatóság előtt ritkán játszanak. De fellépésük után is többen belevetették magukat a Balaton partján a buli forgatagába. David Guetta például saját műsora után átment egy másik helyszínre, ahol Sven Väth-hez csatlakozott. Zamárdi se járhatott nagyon rosszul a rendezvénnyel, hiszen sokan csak a fesztivál miatt látogattak városukba. Meg is kötöttek egy ötéves szerződést a szervezőkkel, akik elmondása szerint anyagilag is pozitívan zárult az immáron harmadik Balaton Sound: első becsléseik szerint 200 millió körüli pluszban jöttek ki a fesztivállal, emellett pedig a környék és az ország bevételeit is növelték.
Fotók: sziget.hu/balatonsound

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Moby
  • Kraftwerk
  • Röyksopp
  • Sikeresen zárt a Balaton Sound
  • Sikeresen zárt a Balaton Sound
  • Sikeresen zárt a Balaton Sound
  • Neo
  • Irie Maffia
  • Nouvelle Vague
  • Sikeresen zárt a Balaton Sound
  • Orbital
  • Sikeresen zárt a Balaton Sound
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

gamator
gamator [176]
Végre valami utalás zenei részére is a fesztiválnak.
A pénzügyi része többször szerepelt a hírekben. Pl. hogy mennyire "felülárazott".
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)