Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ha majd végigjátsszuk Batman új kalandjait, melyet továbbra is a Rocksteady fejleszt, nem kell majd újra végigszenvednünk a játék legelejét felszerelés híján. Erre lesz hivatott a New Game Plus menüpont, mely azt a lehetőséget hozza be, amit a nemrég megjelent Deus Ex: Human Revolution elpuskázott.
A Rocksteady egyik embere, Dax Ginn megerősítette az információt, miszerint a New Game Plus mód az összes fejlesztést, megszerzett kütyüt és összegyűjtött extrát engedélyezni fogja az új játék kezdeténél. Azonban erre szükségünk is lesz, ugyanis ezen mód választásakor az összes ellenség beállításai megváltoznak és már a játék legelején igen komoly ellenállásokba fogunk ütközni. Ezen felül még megszűnik az a jelzés is, mely akkor villan fel - segítve a játékost - mikor egy ellenség le akar csapni hősünkre. Ezt onnantól kezdve magunknak kell észrevennünk az animációkból - közölte Ginn.
De a legszebb az egészben az, hogy már csak picit több, mint egy hónapot kell várnunk a játékra, ugyanis a megjelenés továbbra is október 21, és ennek az összes platform tulajdonosai örülhetnek.