November 26-27. között, azaz a most következő hétvégén rendezik meg az első Mobil Weekend/Gamer Weekend rendezvényt, amelyre egyaránt várják a mobilok és a játékok iránt érdeklődőket. A Mobile Weekend szakmai előadásain bemutatják a legújabb mobilos és PC-s játékokat, illetve a legújabb 3D-s mozi technológiákat, valamint megismerhetik a látogatók a legmenőbb mobilos alkalmazásokat is.
A Gamer Weekend minirendezvényen kipróbálhatóak lesznek a legújabb játékok, mint például a Need for Speed: The Run és a Call of Duty: Modern Warfare 3, de jelen lesznek a Gameloft játékújdonságai is. A konzolrajongók és mobil játékosokra pedig verseny is vár, amelynek fődíja egy félmillió forint értékű Sony Vaio 3D gamer notebook.
Az 50%-ban a helyszínen levásárolható belépőjegy egyben sorsjegy is, a szerencsések mobilos ajándékokat nyerhetnek. További információ a rendezvény honlapján található: mobilweekend.hu/gamer.
Ha szeretnél részt venni a rendezvényen, most egy kis szerencsével nyerhetsz magadnak egy belépőt: az alábbi Facebookos kommentdobozba november 24-én csütörtök délig várjuk a jelentkezőket, akik közül csütörtök délután sorsoljuk ki azt a négy olvasót, akik egy-egy napijegyet kapnak.
Mobil/Gamer Weekend a VAM Design Centerben
A mobil- és játékrajongókat várják a hétvégi rendezvényre. Nyerj belépőt!
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 5. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
