28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Charlize Theront nem hagyták sikoltozni

Hamarosan a mozikba érkezik a Hófehér és a vadász.

Írta: Retee 7 hozzászólás

Majdnem rögtön az elején elment a kedve a filmezéstől Charlize Theronnak, első szerepében ugyanis utószinkront alkalmaztak, ami hatalmas sokkot jelentett a fiatal lány számára. A mára méltán elfeledett A kukorica gyermekei 3. című horrorfilmben kapott egy kis szerepet, de annyira kicsit, hogy szövege nem is volt, csak sikoltoznia kellett, aztán a karakter már meg is halt. Mind a sikoly, mind a korai elhalálozás ma is rossz emlékeket idéz fel Charlize-ban.
– Anyukámnak eldicsekedtem, hogy megkaptam életem első filmszerepét, aztán már az előzetesnél kiderült, hogy a sikolyomat utószinkronizálták – meséli a színésznő. – Arra kellett gondolnom, hogy jól nézünk ki, még erre sem vagyok elég jó. Ami legalább ennyire kínos volt: ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenki a saját fekete ruhájában jöjjön a forgatásra, mert még ruhára sem akartak költeni. Akkoriban egyik napról a másikra éltem, de beruháztam egy gyönyörű fekete Puma cipőbe. Aztán amikor a forgatáson meghaltam, tetőtől talpig leöntöttek művérrel, és ettől persze a vadiúj cipőmnek annyi volt.
Charlize Theront hamarosan gonosz királynőként láthatjuk viszont a Hófehér és a vadászban (2012. május 31.), amely a híres Grimm-mese akciódús újraértelmezése.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dark Archon
Dark Archon [11830]
Ugyan már, Schwarzenegger-t is utószinkronizálták (asszem talán a Conan-ban), mert még túl osztrák volt a kiejtése. Meg még bizonyára pár ezer embert...
szbszig
szbszig [33649]
Öhm, nem igazán értem, mit keres ez a cikk itt, a Dome-on. Ilyen celebbulvárt a Velveten szoktam látni főleg, nem egy elsősorban számítástechnikai oldalon.

Azért magához a cikkhez is hozzászólok akkor már. Ha tényleg így történt, és nem a csaj színezte ki utólag, hogy bekerüljön vele az újságokba, vagy nem valami bújtatott Puma-reklámról van szó, akkor irtó nagy bunkóság volt a készítőktől. Így nem szabad bánni egy kisgyerekkel, mert sokkal érzékenyebb, mint a felnőttek, illetve tényleg elvehette volna a kedvét teljesen a filmezéstől. :-|
cerebrum
cerebrum [902]
WTF, a(z annyira sztem nem éppen egetrengetően szép) tvájlájtos csajszi lesz Hófehérke, Charlize Theron meg a gonosz királynő???

Erről mindjárt eszembe is jutott egy releváns Woody Allen idézet:

"You know, even as a kid, I always went for the wrong women. I think that’s my problem. When my mother took me to see Snow White, everyone fell in love with Snow White. I immediately fell for the Wicked Queen." :)
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
:-D
balays82
balays82 [14276]
Mármint Charlize Theronból? Jó neked.:-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)